Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)
Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése
nie kellene a valósággal, utolsó fogódzót az ót és a világot eltakaró lepleződésben /zsebkendő/ talál. S nemcsak abból, hogy "kell lennie" egy játékon kivüli valóságnak. Magából a szövegből, a kommunikációból - az előbb emiitett logikai strukturáltságon tul - kiderül, hogy játszanak, hogy a kommunikáció a játék szerepét tölti be, illetve, hogy megjátszott kommunikációró 1 van szó. Hamm* "... Haladok a sztorimmal. Kérdez^ meg hol tartok. Clov: Aha. Nos, ml van a sztoriddal? Hamm: /Nagy meglepetéssel/ Micsoda sztori? Qlov: Hát az, amit örökösen mesélsz. Hamm: Ó, szóval a regényeimre célzói? Clov: Persze. /Szünet/ Hamm: Mélyedj jobban bele, a szentségit, mélyedj bele jobban. Clov: R e mélem, sokat haladtál a regényeddel. Hamm: /Szerényen/ Ó, nem olyan sokat, nem olyan sokat. Egy kicsit azért haladtam, /szünet/ Technika kérdése az egész, /szünet/ Erőteljesen/ Azt mondtam, hogy egy kicsit azért haladtam. Clov: /Csodálattal/ Nohát! Mégis haladtál?" Egyértelmű, hogy itt játékról van szó. Hamm felszólítja, Clovt a játékra, megindul a kommunikáció megjátszása. Ami a valóság szintjén "megjátszott kommunikáció" - melyet az előbb leirt szabályok irányítanak -, az a játék szintjén releváns kommunikáció. A valóság szintjén ezeknek a közléseknek nincs üzenet-tartalmuk, mindketten tudják, hogy csak játszanak. A játék szintjén azonban a kommunikáció visszanyeri érvényességét. Amikor Clov el akar menni, Hamm figyelmezteti együttlétük értelmére: Clov: "Elmegyek. Hamm: Nem mégy. Clov: Mire kellek neked? Hamm: Arra, hogy válaszolj."