Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése

figyelmet arra, hogy Clov és Hamm "arca erősen vörös", Naggó "feltűnően fehér arc", Nellre "nagyon sápadt arcszin" jellemző. Miért oly fontos ez, hogy az iró külön figyelmet fordit rá? Első asszociációként rögtön maszkra gondolhatunk. Clown-maszkkal álcázott arcokról pedig a szinház és színjáték jut eszünkbe. Ezek a figurák egy elszigetelt, zárt porondon játsszák az emberiség végjátékát. Á játék elkülönül a valóságtól, szigetet alkot benne. Az, hogy itt valóban erről van ezó, a későbbiekben fölvázolt kommunikációs jegyekből egyértelműen kiderül. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy maszkokat látunk, s nem az azokat viselőket, csak clown-arcokat, és nem a mögöttük rejlő személyiségeket. Tehát egyszerre egy játék folyik, leplezés, de aki játszik, az tudja, hogy csak játszik - bármilyen komoly is a játék-, s azt is tudja, hogy minden játék mögött ott áll a valóság mint bizonyosság. Ha ez a bizonyosság hiányozna, nem lehetne mihet viszonyitva játszani. A játszó ugyanakkor annak is tudatában van, hogy mindezt társa is tudja. A hallgatólagos játékszabályok azonban megkövetelik, hogy ugy tegyenek mint ha nem tudnának erről. Igy a játék és a maszk leplezéssé válik, a valóság és a személyiség leplezésévé. Egy ilyen játéknál azonban megváltozik a kommunikáció struktúrája. Mégpedig a következőképpen. A játék résztvevői teljességgel egymásrautaltak. Csak együtt életképesek, egyedül nem tudnak játszani. Amig a játék tart, mindegyik résztvevő bizonyos benne, hogy a másik nem léphet ki. Hamm és Clov kiegészítik egymást, egy játékos-párt alkotnak: Hamm nem tud állni, Clov pedig ülni; Hamm Clov-n keresztül érzékeli a világot stb. Játékuk egyik többször végig játszott variánsát példázza a következő dialógus: Hamm: "... Miért tartasz ki mellettem? Clov: Miért tartol magadnál? Hamm: Nincs más. Clov: Nekem meg nincs más helyem. /Szünet/