Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése

natkoztatva önmagukat megteremtik létük érvényességét* Estragon és Vladimir várják Godot-t, de nem a megérkezé sét. Semmitől sem félnek jobban, mint attól, hogy megjön. "/Megkönnyebbült aóhajtások/ Vladimir: Ázt hittem, ő az. Estragon: Ki? Vladimir: Godot." Vladimir és Estragon számára az volna a vég, ha Godot eljön ne. Kire várnának, kiről beszélnének, miért élnének akkor? Amig Godot reményként, lehetőségként, távollevőként létezik addig lehet értelmetlen életük értelme, addig lehet értelmetlen életük "értelmes". C/ Beckett: A játszma vége A kommunikáció mint végjáték Ha ezt a müvet összevetjük az előbb elemzett drámával, azt látjuk, hogy itt is a világról való "megfeledkezés", hallgatás, az elhallgatáa jelzései tűnnek föl. Paradox módon a csönd - mely a jelek elhallgatásában, megszűnésében fejeződhet ki /kommunikált üzenet megszűnése • jelentés megszűnése - a jel megszűnése; 1. Godot/ - itt is jelekben és jelentésekben nyilvánul meg. Továbbmenve pedig, maga ez a csönd, és megszüntetettség lép elő valami másn

ak a jelévé. Induljunk ki a drámabeli vonatkozásokból és világtérből, melyek összefüggésben vannak a kommunikációs raegnyilat kozá8okkal. Hangsúlyozottan zárt térben játszódik a dráma, és önmaga zártságát mindvégig megfogalmazza ez a világ, többszörösen körülhatárolja magát. A négy falat tenger veszi körül, "rajtuk behúzott függöny", a teljes elkülönülés a "Kivül"-től. Hamm - a lepedővel letakart - a vérfoltos zsebkendőt, mellyel arcát boritja be, utolsó menedékként a dráma végén is megtartja. A szerzői utasítások felhívják a