Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)
Enyedi Sándor: A kolozsvári kőszínház első korszaka és az erdélyi vándorszínészet /1821-1849/
akarja kezelni a színházat. Az épület felavatása előtt, március 9-én a szinházi bizottságot átalakították, az időközben elhaltak helyére új tagok kerültek, többen a főkormányszék magas rangú hivatalnokai közül. Rhédey Ádám főispán, Bánffy Dénes kamarás, Lázár László főkormányszéki titkár, Hollaky Antal, Kemény Miklós, Naláczi József, Csáky József kamarás, Wesselényi Farkas és Miklós, Kolozs megye főbirái lettek a bizottság új tagjai. A főkormányszék a szervezeti változásokat jóváhagyta, de kérte, hogy hivatalnokait - egyéb elfoglaltságuk miatt - ne vegyék túlságosan igényte . A csonka évad szinházi élete eléggé ellentmondásos volt: a megnyitás ünnepségei egyelőre bizonyos fokig háttérbe szorították a közönség körében a megnyilvánuló nehézségeket, de akik a belső viszonyokat ismerték, tudták, hogy a kolozsvári színháznak újabb válságokkal kell szembenéznie. A válságok gyökerei az intézmény múltjába nyúltak vissza. A júniusban kezdődő nyári szokásos kiszállások felújítása a nehézségek felszínre kerülését elodázta, de nem oldotta meg azokat. A színház legégetőbb gondja ezúttal is anyagi jel legü volt: a szinházi bizottságnak semmilyen anyagi bevételi forrás nem állt rendelkezésére napi bevételein kivül, ezek viszont a kiadások egy részét fedezték csak. A színház felépítése "került tehát az irt theatrum a magyar nemzetnek kéezpénzben 57.746 Rft. 46 xfr.-be." - tudjuk Káli Nagy Lázár szá mitásaiból, viszont ebben az összegben benne foglaltatik a város 12 000 forintnyi kölcsöne, ami kamatostól együtt viszszafizetésre vár. Az ötven lozsé /páholy/ jórészét a korábbi adományok fejében kiosztották. A páholyokban 340-500 néző fért el, igy jelentős bevételi forrástól esett el a bizottság Igaz, hogy "1200 lélekkel dugva telik a tehatrum és végre mikor valami nagyhírű játék, vagy nagy opera adatik, 1400 lélek oly egymásra tömve megtölti a theatruraot, hogy soknak helye sincs a nézhetésre és a nagy meleg elkábítja az em-* bert..."^ De ilyenre ritkán volt példa, legfeljebb a szinház megnyitásának estéjén és Déryné első fellépése alkalmából, 1823- december 27-én. A szinház hétköznapjain jó ha félház-