Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Marton Gábor: Czakó Zsigmond drámai életműve

A kortársak a különbségtételt aligha érezhetik. A kor magyar operalibrettistái sajátos művészi kisebbrendűségi érzéssel küzdenek. Az Isteni Színjáték első magyar forditója, Császár Perenc is különféle körülire műfaji meghatározásokkal próbálja felértékelni saját müveit. Nagymértékben e tendenciák jellege, az egyedi sorsnak az általánossal való devalválódott azonosulása okozza, hogy a kortársak nem érzékelik Czakó sorsában sem a pillanatnyi művészi mélypontot, sem a látszólag leküzdhető alkotói válság nyomábai kibontakozó emberi tragédiát. VT. Czakó Zsigmond életmüvének kulcsa nem kis mértékben személyiségében fedezhető fel. Életének számos kényszerítő körülménye ellenére bizonyos szempontból biográfiája is egyfajta, jóllehet akaratlan alkotásnak tekinthető. Mig művészként életmüvében a század nagy kezdeményező elméi közé tartozott, addig életében szinte mindig védekezésre kényszerült. Diákéveitől kezdve örökös emberi lépéshátrányban volt. Ez alól még a sikerek időszaka sem kivétel. Elemzéseinkből, illetve a hozzájuk illesztett kritikákból világosan kiderül, hogy Czakónak, paradox módon, addig volt sikere, amig müveit félreértették. S ez az abszurd siker nem is volt akármilyen méretű. A Végrendelet bemutatója idején Czakó egyetlen estén négyszer akkora bruttó bevételt hoz a Nemzeti Szinháznak, mint amekkorát a korszak színvonalas profi darabgyárosa Szigligeti Ede, népszínművei sikerszériája idején.

1 A paradox siker paradox elismerést és társadalmi jelenlétet eredményezett. Kemény Zsigmond naplójából tudjuk, hogy Czakó jelen van a forradalom előtti ifjúság minden jelentős összejövetelén, Petőfi állandó környezetéhez tartozik, de igazából 2 sohasem gyakorol befolyást az eseményekre. Kortársai között nincs választadó lélek. Petőfi és barátai számára elviselhetetlen lehet Czakó elvont történelemfilozófiája és filozófiai emberképe, amely a cselekvés praktikusan