Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)
Marton Gábor: Czakó Zsigmond drámai életműve
Igy viszont nem lehet érvényes müveket alkotni. Nincs olyan filozófiai dráma, amely lemondhatna az általa körvonalazott modell eredetiségéről. Különös módon Czakó sorsa itt egyesül az egyik nagy romantikus áramlattal, a Kleist által előlegezett, s oly sokak által folytatott sorsmodellel: a "katonatiszt kardbojt nélkül, filozófus eszmék nélkül, iró müvek nélkül" alkotói tipusával. A Könnyelműek kel és az azt követő két müvei egy tudományos szempontból nehezen értelmezhető, mert direkt filológiai eszközökkel nem megragadható folyamat zajlik le: egy olyan látszat-irásmüvészet korszaka ez, amelyben egy eredeti szellemű iró fokozatosan elvesziti saját életmüvét. Ez először esztétikai sikon történik, majd átterjed a poétikai szférára, s a betegség logikájával előrehaladva fölemészti az életmüvet. A forma kölcsönzésre a János lovag ban kerül sor. /bemutató 1848. március 13*/ Czakó e drámájához tanulmányt is mellékel, amely elsősorban téziseinek árulkodó idegensége s a hozzájuk való görcsös ragaszkodás folytán inkább megrenditő, mintsem szellemileg informativ olvasmány. Ezen Írásában a Bildungstechnik létjogosultsága mellett száll sikra, vagyis egy olyan irányzat mellett, amelynek divatja a mintaadó német irodalomban ekkorra már levonult, s amely a romantikus francia drámák mellett kifejezetten avitt, túlhaladott formának számit. A főhős megválasztása sem szerencsés: Palizsna János történelmi alakjához Czakónak nincs igazán köze. Az alkalmatlan forma a darabot ezért teheti széthullóvá, érdektelenné. A kétségbeesés végpontja a Szt. László és kora cimü operaszövegkönyv /eredeti cimén: Első László és kora ./ 1 /bemutató 1854. december 6./ Czakó, aki egész életmüvét a szuverenitás eszméjére építette fel, ebben eljut a saját alkotói énje teljes tagadásához. Lemond arról, hogy egyszemélyié n jegyezzen egy drámai alkotást. S e tényhez nem kívánkozik más, mint egy másik tény, amely a végjátékot véresen abszurddá teszi: nem tudunk róla, hogy valaha bárki is komolyan foglalkozott volna a librettó teljes, operai megzenésítésének gondolatával. Prózai műként adták elő, kísérőzenével. /Zene: Huber Perenc./
