Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Marton Gábor: Czakó Zsigmond drámai életműve

Az utolsó korszak A Könnyelműek /bemutató 1847.február 25./ a Leona kudarca utáni első Czakó mű. Alkotásnak nevezni, legalábbis a megelőző Czakó müvek mércéjével mérve csak nagyon nehezen lehet. Az egyensúlyvesztés bizonyítéka ez a darab: Czakó mintha a Végrendelet világához nyúlna vissza benne, de ez a gesztus már csak látszólagos. A darab a kor társasági vígjátékainak stilusdivatját igyekszik követni, de annak csak árnyéka, távoli reménytelen lenyomata. Az eszmék egyeztetésének nagy kontemplativ bravúrja a Könnyelműek soraiból már teljesen hiányzik. Czakó egy mintát másol, vagy ami még ennél is reménytelenebb, frázisokat próbál filozófiává hasonlítani. A Leona balsikere az igazmondás bizonyosságától, az egyetemes gondolkodás személyes érvényességétől fosztotta meg. Czakó a Könnyelműek

ben nem kevesebbről mond le, mint a szuverén szemlélet igényéről. Önmaga Írói világát áldozza föl az önigazolásért - s ez az az ördögi kör, amelyből rövid élete végéig nem lesz képes kitörni. A Könnyelműek világa fakóbb, s - mint fentebb már utaltunk rá, egynemübb a Végrendelet világánál. Az egyneműség magyarázata azonban nem egyszerűen valamilyen poétikai görcs. Czakó a Leona kudarcát ugyanis ugy ±B értelmezi, hogy ő maga mint iró veszitette el kapcsolatát a valóságos világgal. Nem ismeri fel, hogy a "valóságos világ", amelyet hajszolt, nem egyéb, mint a kor átlagirodalmi standard-jel által sugalmazott délibáb, s hogy e standard-eket már a Kalmár és tengerész Írásakor meghaladta. Emberi magánya, amely korábban legfeljebb kinos magánügy volt, ebben az időben transzponálódik alkotói válsággá. Művészi életformájának határai eltolódnak, az esztétikai tükrözés hogyanjáról magára a tükrözési folyamatra esik a hangsúly.