Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Marton Gábor: Czakó Zsigmond drámai életműve

férfi erőt agg úrnő bilincseiben...; láttam munka s szorgalomtól rongált családot vándorolni hazátlan; láttam hazával birő családot sorvadni hajléktalan, menedéktelen; láttam nemzetet járomban és verejtékéből sajtolt, s szerzett gyümölcsnek izét bitorló ajkán fényleni...; láttam milliók vérein szerzett, és milliók vérétől csillámló dicsőséget...; láttam a világosság torkán a raboskodás megfojtó kezét; láttam, miként fojtátik el a gondolat az agyban, az érzelem a szivben... Erast

: Szeretlek, imádlak téged szent természet! Aquil

: És mindenütt hol ezt láttam, szeretet hirdettetett, igazság és méltányosság vallatott, mint a teremtő szent törvényeinek nagy igéi. De alig találtam hazát, hol a vallás ne lett volna sip az ördög ajkán, hol az igazság ne lett volna gyámola a biró erszényének, hol a türelem fegyveres kézzel ne üldözte volna a jogegyenlőséget, hol a szabadság ne raboskodott volna a sötétség s érdek börtönében. Erast

: Szent természet, mikor jön el a te országod? Aquil

: Azt kérdezem a természettől: mi és hogyan lehet mindez. E föld mindnyájunknak édes anyánk és nem mindnyájunké e lég mindnyájunkat éltet és nem mindnyájunkért. - Mi és hogyan lehet ez? és még is igy van! E gondolat fájdalma fenekéig marta szivem. - Oh, minő ébredés vala! - Feljajdult fájdalmam csalónak kiáltá a világ igazságát hazugnak szeretetét szenteskedő gyilkosnak türelmét. - Én esztelen, ki hatalmasabbnak hivém a szeretet és igazság erejét a világ nyelvénél és karjánál, melly mint lázitót szentség és istenkáromlót halálra kárhoztatva bilincsbe vert. - A teremtő erő elfajult, korcs már mit létrehoz és nincs többé az emberiséget szabadabb és magas életre rázó hatalom. Szükséges lett a rossz s a világ kórháza a senyvedt szellemnek. Erast

: Tovább, tovább fiam. Aquil

: Lelkem egy en csontjain rágódó féreggé vált. Aquil monológja párhuzamos Erast filozófiai konstrukciójával