Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)
Marton Gábor: Czakó Zsigmond drámai életműve
Irén : Szűnjél meg, szűnjél meg. Leona : Isten legyen irgalmas neked és atyádnak - én imádkozom értetek. /Összetett kézzel/: Engedd, Uram, hogy ez ősz bűnöst az igazság és törvény keze, melly elől a vad rengetegbe vonult, soha utol ne érje; mentsd meg Uram őt a tömlöc sorvasztó láncaitól, hol rothadandók volnának öreg tagjai... Irén: /kétségbeesetten/ Mit tegyek? Mit miveljek? Leona : /a feszületre mutat/ E feszületnek vére megválta a bünt és büntetést mindenható csodáival; gyógynedvet sirt a betegeknek - vigaszt rebegett a kétségbeesőknek. Könyörögj előtte térdeiden ez éjen át, és ha addig, mig a hajnal első sugarát üdvözletére küldi, meg fog szólalni, meg vannak bocsátva bűneid. Irén : /eszmélet nélkül a feszület elébe térdel és aléltan értelmetlen szókat rebeg. Ezalatt belülről az Erast imaéneke hallik./ Erast : Áradozzál imaáldása ajakimnak; áradozzál keblem hite és szerelme hálaadó gyönyörűséggel a te testvéredhez atyádhoz a természethez. Leona : /Irénre néz fagyosan/ Már elveszett! Az irói ítéletet Leona kritikája hordozza. Alappontja a "hit szava" a konvencionált tudat ellenterrorjának eszköze, - s ez az ellenpontozás következetes is marad. Leona a társadalom eszményeire, majd intézményeire hivatkozik, - az erasti tagadás célpontjaira - s mindezt egy ima formulában oldja fel. Czakó nagyszerű érzékkel nem Erasttal, hanem Irénnel ütközteti a jelenetben Leonát, azzal az egyetlen emberrel, akin éppen mert nem nevelés végterméke - Erast eszményeinek történelmi izgasága lemérhető lenne. Irén semmit sem tud válaszolni Leona szavaira a "Szűnjél meg" erőtlen tiltakozásán kivül. Erast világának csődjét bizonyítva ezzel. Amikor a jelenet végén /a színpadon kívülről!/ felhangzik Erast imája - először a dráma folyamán -, lényegi manifesztumának már nincs jelentősége: Leona bizonyos lehet abban, hogy az általa kikezdett ellenvilág "már elveszett".
