Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)
Marton Gábor: Czakó Zsigmond drámai életműve
ket, amelyekben a figurák vagy előretipizált, idealizált hősök, vagy közgazdasági tételek beszélő illusztrációi. Ez az alak Endre, a tengerész, aki a végtelen tengerek katedJfálisát hagyja maga mögött, hogy otthonába hazatérjen. Idővel megbizonyosodik arról, hogy a szabad polgárok között ő az egyetlen igazán szabad ember * Peszélyezetten, hamis határok közé szoríttatva botladozik testvére lakásában és a maga számára sem egészen nyilvánvalóan, viszolygóan szenved a reményteli álomvilág álomtalan filiszteri légkörétől. A kinzó társadalmi valóság elől az elhagyott természet emlékéhez menekül. A természet emléke az, s vele a szó legtágabb értelmében vett természetesség, amely az ő szemében minősiti Kelediék világát: "Mi ez a tenger sima arcához, midőn testvére a latkor tükrére borulva gyöngéd szellőkön repiti felénk a remény biztató szinében honunk kedves felhőit?! Mi ez egy nap alkonyához, mely ágyát a véghetetlen vizeket biborral elöntve, a megaranyozott habokon küldi hozzánk búcsúját, gyászlepellel vonja be az eget s a csillagok fáklyáinál elhal?! Mi ez egy tengeri vészhez, melyben az elemek küzdésének fájdalma orkánok nyelvén jajong, midőn a dörgés villámszárnyakon hirdeti az egek harcát." Ez a pillanat /I. felv.5. jelenet/ a mü filozófiai kulminációs pontja. Czakó elutasítja a fentebb vázolt konvencionális "jövőképet". Hőse az emberi társadalom fejlődésének logikáját tagadja s helyette egy magaválasztotta, de értékeiben mindenki számára nyilvánvaló kozmoszban keresi a maga boldogulását. Az erasti szent kísérlet első megfogalmazása ez, s egyben első bizonyítéka Czakó filozófiai módszertanának: egyetlen tézis kifejtésére több egymástól független, s csak az ő sajátos logikája által összekapcsolt, egyidőben premisszának és hivatkozási alapnak tekintett történelmi-művelődéstörténeti motívumot kapcsol Össze szellemi ténnyé. Ennek a Kalmár és tengerész ben két sikja van: az egyiket - a különböző nagy gondolkodástörténeti jövőimagók ütköztetését ugy, hogy abból egy külön-külön mindegyik filozófiatörténeti hátterétől idegen, szuverén kritikai tanulságra derüljön fény
