Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Enyedi Sándor: A kolozsvári kőszínház első korszaka és az erdélyi vándorszínészet /1821-1849/

ezae évek végén, a harmincas évek elején, a negyvenes években pedig a Szerdahelyi-Havi-Szabő-féle dalszinésztársaság, s bizonyos periódusaiban a gyakran Kolozsvárra látogató Kilényi-féle társulat. De ez utóbbi a negyvenes évektől kezdve - amikor a korszerűbb színjátszás teret hódit - elvesztette befolyását a nézőkre. Avittá, unalmassá vált az igazgatóval együtt. Kilényi - különféle - a nézőt toborzó - trükkjei pedig éppen ellene hangolták a közhangulatot. A harmincas evek elején még nem olyan szembetünőek a kolozsvári szinpad ellentmondásai, legfeljebb az operaelőadások hiányát fájlalják sokan a prózai előadások idején, de a Pesti Szinház 1837-es megnyitásával hangsúlyozottá válik a vidéki s köztük a kolozsvári - színjátszás elmaradottsága. Az új szinház magához gyűjtötte a vidéki színjátszás legjobbjait, mig vidéken a másod- vagy harmadrendű erők megmaradtak, s azok, akik a pesti színpadról már kiöregedtek. Kilényi Dávid, akit sokáig leleményes igazgatónak, de gyenge színésznek ismertek, az első időben még megtalálta a közönség érthető közönyének az ellenszerét: sorozatban hivatta le az akkor már országosan is ismertté váló pesti hírességeket. Igy jön le gyakran Laborfalvy Róza, Lendvayné Hivatal Anikó, Egressy Gábor, Páncsy Lajos, Pélbér Mária, Lendvay Márton, kik kiváló színészi egyéniségükkel érdeklődést tudtak kelteni a közönségben. Az állandó kolozsvári színtársulat megszűnése után sokan felismerték a helyzetet, s keresték az orvoslás módozatait. 1829-ben Jósika Jánoshoz "egy hazafi" adott be egy javaslatot, amely abból indult ki, hogy a színészetet csak az állan2 3 dósitás emelheti magas fokra. J Konkrét intézkedéseket dolgozott ki a szinészet megreformálására, működési feltételeinek biztosítására. A főkormányszékhez áttett javaslat megfeneklett a bürokrácia útvesztőiben. Hasonló javaslatokat nyújtott be Kótsi P. János és Deáky P. Sámuel. De ők sem értek el kézzel fogható eredményeket. Amikor pedig több mint két évtizedes szünet után végre összegyűlt az erdélyi országgyűlés 1834-ben, a nagyközönség hiába várta a radikális változá-