Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Kelényi István: Mese-dráma és valóság a századfordulón /1896-1918/

mátJ Az Irodalomtörténeti kézikönyv 4. kötetében a Gozsdu-cikk szerzője ugy tudja

, hogy hőse renaisance művész: Verocchlo

; ugyanennek a könyvnek 1028. oldalán ujabb hivatkozásként már Benvenuto Cellini szerepel. Gozsdu Köd cimti kötetének utószavában egy másik "ismerője" Giotto^

t emleget, holott a drámában Giorgione mellett legfeljebb még Tizian szerepi reneszánsz művészként.

98 Egyedül talán Reisz Mihály

99 olvasta volna, aki disszertációjában elemezte is? Pedig a "temesvári színészet történetének" krónikása, Fekete Mihály,

100 az 1908-as idénynek "kimagas ló művészi eseménye"-ként emlegeti Gozsdunak ezt a darabját. Hozzáteszi, hogy elsősorban "hangulatok drámája... hangulatok egymásba kapcsolása - halk lelki motívumok, érzések vibráló ze neje." Igen, ez a különbség az emiitett romantikus felfogású és a szimbolista müvószdráma között. A Maeterlinckért olyanynyira lelkesedő Gozsu számára természetes, hogy ilyen drámát irt Giorgionéról. A félisten

: a művész félistenülésének liraidrámája, Gozsdu és a szecesszió művészeti dokumentuma. Hiába játszódik Velencében, a német kereskedő-ház a Fondaco del Tedeschi freskóinak keletkezése idején /1509-10/, mégis Gozsdu vallomása ez koráról és önmagáról. Mutatja ezt Weisz Annának írott /1913-as/ levele, amelyben kedves hangszerét: hárfáját emlegeti, hirtelen idézi Giorgionét drámájából: "Gondolatokat nem szabad festeni". Ám Önvallomás értékét már megírása idején is bevallotta Annának, talán kettejük szerelme inspirálta ~

+ 101 Nem elemezzük most a müvet, csupán arra hivatkozunk, hogy a modell és a művész között villódzó hangulatokból több derül ki Gozsduról és koráról, mint a reneszánszról. Giorgione hisz az"élet szépségében", bár tudja - Gozsdu is -, hogy az élet szépsége más, mint a benne égő szépség. S ezeket a belső szépségeket "kell ráhazudni" a képre. Jellemző korabeli problematika a modell muzsa-öntudata is: Cecilia gőgös öntetszelgése, hogy "a Madonna én voltam", ebből sokat elárul, s ennek a gondolatnak további muzsa-önteltsége abban nyilatkozik meg, hogy azt hiszi, ha ő elhagyja Giorgionét, az majd nem tud festeni.