Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)
Enyedi Sándor: A kolozsvári kőszínház első korszaka és az erdélyi vándorszínészet /1821-1849/
ti felkészültsége ellenére sem tudta megreformálni a kolozsvári színtársulat munkáját. Sok esetben a bérlő és a rendező között éles vita támadt, Kótsi diktatórikus intézkedései csak tetézték a személyes torzsalkodásokat. Az előadások rendszertelenül folytak, s a társaságon belül a felbomlás jelei mutatkoztak. Az 1823-as év első feléből megmaradt szinlapokon tanulságos kéziratos megjegyzéseket olvashatunk, amelyek valószínűleg Jantsó Páltól eredtek. Se szeri, se száma az ilyen fajta megjegyzéseknek: "A rollékat nem tudták","Az egész rosszul ment" stb. Sőt egyik-másik szinész megtagadta a fellépést, s igy némelykor elmaradt az előadás. Az erélytelen vezetés és az ingatag irányitás miatt felbomlott még az a kényes anyagi egyensúly is, amelyet K. Nagy Lázár alakitott ki, s olykor a színészek a járandóságukat sem kapták meg. Ilyen körülmények között világos volt, hogy a viszonylag rövid, alig egy esztendős Hollaky féle vezetés visszalépést jelentett K. Nagy Lázár bérleti korszakához képest. 1823 decemberétől újabb bérleti periódus következett, s a legtöbben megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy bérlőnek újra K. Nagy Lázár jelentkezett, aki "a hazához és nemzethez vonzó indulatjából és szeretetéből és a théâtrale institutumnak fennmaradása tekintetéből" megint kivette a szinházat egy évre. November 17-én id. Székely Józsefnek és Udvarhelyi Miklósnak mint társ igazgatóknak adta ki albérletbe a szinházat, magának egy bérletszüneti előadás jövedelmét, valamint egy páholy használatát tartotta fenn. Viszont, mint főbérlő kezdeményezte a társulat összetételének a megerősítését. A vezértagokat arra buzditotta, hogy személyesen egyezzenek meg Dérynével, hogy vállaljon néhány kolozsvári vendégfellépést. Az ő kezdeményezésére indulnak Székelyek Egerbe Dérynéért, ahonnét végül a nagy színésznő mellett Szentpétery Zsigmondot és Szilágyi Pált is sikerült magukkal hozniok. Mindhárman a magyar színészet erősségei voltak, s Déryné megjelenése Kolozsváron újabb lendületet adott a színészetnek. A Déryné fellépése nyomán kelt tudósítás igy számol be a nem mindennapi eseményről: "Ma a nézők száma feljülmulta, az ezen Játékszin első ki