Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Tóth Dezső: A Csongor és Tünde

remkedó korabeli vonéaaik adják, a egyenként, egymástól elszigetelve, elvont, morális tartalmaknál többet nemigen "ábrázolnak" A Jelentésük inkább együttesükben van, abban, amiben közös a magatartásuk a boldogságot kereső Csongorral szemben. S ez: a gúny, a megmosolygás, a tündérhonba vágyakozó kinevetése, bolondnak titulálása. A három vándor: az álmok, ábrándok, szerelem és boldogság iránt érzéketlen, önző, a boldogságot pénztől, hatalomtól váré világ megtestesítői, a világé, amelyik hitetlen és kíméletlen. Tipikus mesei ürügy-motívum kapósán kerülnek elő: a tündérországot kereső Csongor . tőlük kér útbaigazítást. De a válaszoknak már mély filozófiai értelmük van: a tündérhon felé vezető utat ugyan nem mutatják, de megtagadtatják Csongorral az e világot

, a földi világot, a szerelmen kívüli világot. Megtagadtatják visszataszító ideáljaikkal, de mindenekelőtt Csongor igazi, mély boldogságvágyának egyöntetű megbélyegzésével. "Ez a fiú megunta étkeit s most csillagokra éhezik szegény. Nagyon mohón! a csillag meszsze van és fenn, igen fenn! - s szinezüst e vájjon?" - gúnyolódik vágyai fölött az álmokat is pénzre váltó kalmárszellem. - "Vagy úgy? kireppent a madár, az ész, S a fészek puszta, szellők sipja lett. Tündérhon, üdlak?" - folytatja vele a gúnyolódást az önző hatalomvágy. - "Költők világa, szép tündérvilág, Mi kár, hogy álom, gyermeknek való! Ébredj föl! vagy ha még álmodni jobb, Menj, álmodd vissza, amit álmodtál. Mert a valóság csalt remény" - hangzik a szkepticizmus álmokból ébresztő kíméletlensége, megvető gyámolltása. Lehet-e minderre más Csongor válasza, mint az ideálok, a boldogságkeresés kigúny óléinak - a világnak - megvetése, az attól való elfordulás, lehet-e más, minthogy céljának, vágyainak igazában, jogosságában még inkább és végleg megerősödve - a szerelem egyedül fénylő szerencsecsillagának útmutatása szerint induljon tovább keresni tündér hont? Egyik mint bálványt hitvány port ölel, A másik rommá tenné a világot, Csakhogy fölötte ő lehessen űr, S ez a legszörnyebb mindenek között: Mint a halál jár élő lábakon