Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Taxner-Tóth Ernő: Vörösmarty útja a Nemzeti Színházhoz
legnagyobb élő költőt és drámairét. a Magyar Tudós Társaság és a drámabiráló bizottmány nagy befolyású tagját megillető óriási tekintély és a Bajza vezette, fallanxként fölsorakozó irodalmi tábor támogatása nélkül aligha tölthette volna be. A szinikritikék figyelmes olvasója itt-ott érzékelheti a költő ki nem mondott külön véleményét. Különösen a BajzaHenszlmann vita idején okozhatott Vörösmartynak komoly gondot, hogy ne forduljon szembe barátjával és harcostársával, noha Shakespeare ügyében alighanem az ellenfélhez állt közelebb. Vörösmarty leveleit olvasva ugyancsak kételkedhetünk abban, hogy milyen meggyőződéssel rótta meg a színpadon elhangzó Zagy ebként roppant enyhe/ "durvaságokat", Ítélte el a pajzánabb hangokat. Ismerve azt az igazán nyers, s néha ocsmány hangot, amit baráti társaságban megengedett magának, csak a szinpad erkölcstelenségét cáfolni kívánó szándék és a finom Ízlés ideológiája vezethette ilyenkor a tollát. Annak mutatja itt magát, aminek majd Gyulai életrajza beállitja: a nemzetnek mindenben példát mutató szellemi vezérnek, azaz költőnek, akit a legmagasabb erkölcsi ideálok és a legfinomabb izlés vezetnek. Más kérdés, hogy ez választott szerepének, ós nem igazi egyéniségének a megnyilvánulása. A színikritikus Vörösmarty Ítéleteit a következetes szigorúság támasztja alá, még azok hibáit sem hajlandó elhallgatni, akiket személyesen a legjobban szeret. A rendelkezésre álló tér nagyobb részét az előadott darab elemzésének szenteli, de mindig elmondja véleményét az előadásról is. Eleinte ez kizárólag a szinészi teljesítmények érzékelését jelenti, s figyelmének előterében a nyelv érvényesülése, a tiszta, érthető, természetes beszéd igénye áll. Aránylag kevés színházi tapasztalatához és a kortárs szinikritikusokhoz képest meglepő érzékenységgel figyel föl a hamis hangokra. Egyre következetesebben kívánja meg a szenvedélyek kifejezésének tisztaságát és a színpadi őszinteséget, a helyzet követelte hangváltásokat, a tragikus és komikus megnyilatkozások sokrétűségének érvényesítését. Még a nagyra becsült Egressy Gábort is figyelmezteti, hogy "a fájdalom... nem mindenkor a kin s nem
