Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Taxner-Tóth Ernő: Vörösmarty útja a Nemzeti Színházhoz

hozza össze az arisztokratákat ás a nemeseket, a polgárokat ás a napszámosokat. Shakespeare fölfogásának megfelelően úgy látja: a szinpad a "világot" mutatja "kicsinben", "az>élet iskoláját". Az ott látható játok "élet-hasonló", s a "föld tündérségéről" tudósít. /Tündériségen egyszerre értve a sohasem és az egyszer voltat, a költői képzelet termékét és az elmúltat, az örökre eltüntet./ Ezt a szinházfölfogást kívánta szolgálni az Athenaeumban vállalt színikritikusi munkával. Szinte naponta ott ült a Pesti Magyar Szinház akadémiai páholyában, megismerkedett a szinház művészeivel, s többel közültik baráti kapcsolatban került. Felesleges szellemi teherként elhagyta már a színházat az erkölcstelenség fészkének tekintő feudális fölfogást, amely lenézte és mélyen megvetette a színészt. Értelmiségi és művész voltának tudata elfogadtatta vele emberi és társadalmi egyen- , rangúságukat. S ez sem volt kis lépés, hiszen Vörösmarty soha életében nem feledkezett meg arról, hogy származása alapján a kiváltságos rend, a nemesség soraiba tartozott, hogy barátai igazi "úriemberek", vezető értelmiségiek, politikusok, földbirtokosok, sőt - Wesselényi személyében - főnemesek. Amilyen öntudattal szállt szembe akár a hőn csodált Széchenyivel is a szellemi munka polgári szellemű megbecsülése érdekében, olyan idegen volt tőle Petőfi plebejus fölfogása. Vörösmarty színikritikus munkásságának a részletes tárgyalása külön tanulmányt kivan, a Nemzeti Színházhoz vezető útjának csak egyik - befejező - állomása ez. Befejező, mert közelebb a szinház világához sohasem jutott. Kiemelkedő színikritikusként, széleskörű dramaturgiai ismereteke birtokában, az első rendszeres magyar dráma-elmélet szerzőjeként sem lépett ki az akadémia páholyából. Színészek barátjaként sem támadt kedve, hogy a külső szemlélő álláspontját fölcserélje, s a szinház világának belső körébe lépjen. Szinikritikái ennek nem látták kárát, drámái annál inkább. "Soha nem kell feledni, hogy a dráma egyszersmind költői mű is, mit ugyan mindnyájan látszanak tudni, csak az nem, ki54. nek legjobban kellene, a sziniköltő..." - olvassuk a szini-