Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Taxner-Tóth Ernő: Vörösmarty útja a Nemzeti Színházhoz

fordulattól. S nan a tragikomikusa lehetőségének felbukkanása ez, hanem nyilvánvaló Írói ügyetlenság. Vörösmartynak as a szándéka siklott ki, hogy érzelmileg ragadja meg a közönséget, hogy a színjátékkal közvetlen hatást keltsen. Bármilyen nehéz elkülöníteni egy Vörösmarty nagyságrendű alkotónál a külső és belső ösztönzés tényezőjét, tisztában kell lennünk azzal, hogy a harmincas években irott drámáiban inkább az első érvényesült. Költőnk kötelességének tudta, hogy a magyar játékszini mozgalom ügyét eredeti drámákkal szolgálja, mégpedig a Bajza József által kialakított szemléletnek megfe52 lelően. Bajza, a reformkori "triász" irodalompolitikájának tulajdonképpeni meghatározója, az irodalom elsőrendű politikai fontosságából kiindulva hatékonyságának titkát a korszerűségben látta. Mivel a reform mozgalom, a polgárosulás céljai változásokat kívántak, a statikus világnézetet tükröző irodalmi alkotások helyett olyan irányzatot kellett eszményítenie, amelynek lényeges tényezője a dinamizmus. Ezért üzent hadat a befelé forditóan érzelgős, moralizáló, nosztalgikusán konzervatív német sziniirodalomnak, s eszményitette a nagyobb szociális érzékenységű, a bátor, elszánt, szenvedélyes, cselekvő emberek konfliktusait előtérbe állító francia romantikét; a fordulatos, eseménydús, gazdag cselekményü drámát. Vörösmarty ezzel párhuzamos irányban haladt, amikor fiatalkori drámáiban egyre nagyobb szerepet adott a lázadás szellemének. Azt a dinamizmust azonban, amit ő is kora lényegének érzett, nem tudta történetekbe Önteni, csak hősei belső világában érzékelte igazán, és elsődlegesen gondolataikon keresztül - a nyelv sikján - fejezte ki - zseniálisan. A cselekményépités azonban nem volt erős oldala. Inkább a szociális feszültségek érzékeltetésében, a hazai valóság jellegzetességeinek érzékeny fölfogásában rejlik a Csongor és Tünde után irott drámáinak - több-kevesebb - korszerűsége. A hazai társadalmi valóság kisugárzása élteti Vörösmarty utolsó vigjátékát, A fátyol titkai

t, noha a kor inkább elmélyültségét értékelte: "Vörösmarty a vígjátékot a conversatio silány és lejárt mezejéről a pszichológia rfenntebb s poetaibb