Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Taxner-Tóth Ernő: Vörösmarty útja a Nemzeti Színházhoz

Bem ő, sem aar át ai nem tarthatták ezt a nyilvánosságra tartozónak. 1827-28-ban magyar színjátszókat is láthatott Pesten, ha akart, az "Erdélyi Énekes és Színjátszó Társulat" előadásain. 1828-31-ben pedig eljárhatott a huzamosabb ideig Budán és Pesten szereplő Ballá Károly együttesének bemutatóira. /TÖbbazör játszották - jelentós sikerrel - a Csongor és Tünde keletkezésének történetét számba vehető Aranyhajú Tündér Iloná

t is./ Ebben a kérdésben még mindig találgatásokra vagyunk utalva. . Leveleiben gyakran esik szó nyomtatott drámákról, többször azól saját müveinek értékesítési gondjairól, Bajza "Játékszínének" megjelenéséről, de arról, hogy szerzőként maga is színpadra kivánt volna lépni, egyszer sem. Színházi élményeiről is mindössze egyszer számolt be, Stettner Györgyhöz Kiskesziből, 1827. április 25-én irott levelében. Gondolatmenete mélyen jellemző, szemlélete árulkodó. Abból a kérdésből indul ki, hogy: - "Mit csinál a literature?" - A következő lépésben egy éppen akkor született és átlag fölötti figyelmet kiváltott mü jut eszébe: - "Játszották-e a Magyarok Kisfaludy Leányőrzőjét?" - S csak Kisfaludy Károly nevezetes vígjátékára gondolva tartja szükségesnek megemlíteni: - "Én itt Pehérvárott hallottam őket, hol egy pityergő szomorú játékot adtak Felvonás közben rövid énekkel. A darabhoz képest nem rosszul játszottak. Asszonyaik nincsenek; de az énekben olly előmenetelt tettek, mellyet utolsó hallásomtól fogva nem remélhettem volna. Nincs itt szó a tökéletességről, csak a haladásról,és én megelégedem akármely úton volnának képesek hallgatókat nyerni. 39 Ez azonban veszett ügy, nem vivők mellette." Az utóbbi kijelentés bizony meghökkentő, ha nem is szabad túlzottan messzemenő következtetéseket levonni belőle. Mindenesetre kiderül, hogy költőnk mennyivel fontosabbnak tartja az irodalmat a játékszín! mozgalomnál. Míg az elsőért mindig harcra kész, az utóbbit "veszett ügynek" minősiti. Egyúttal mégis ez az első cáfolhatatlan bizonyitéka, hogy "járt" színházban, s nem is először. A legtöbb figyelmet azonban az érdemli, hogyan fogta föl élményét. Kulcsfontosságú kijelen-