Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Taxner-Tóth Ernő: Vörösmarty útja a Nemzeti Színházhoz

beri kapcsolatokat, a barátságot és szerelmet ; a rend hiánya szembe állit ja egymással az embereket. Ebből származik a szenvedés, ennek következménye az értékek és életek pusztulása; a nemzeti egységet pártoskodás és gyilkos "visszavonás váltja föl. Addig, amig a nagy, nemzeti, keresztény hős elsöpri a rendbontékat és visszahozza a régi rendet, a dráma több rokonszenves és sajnálatra mélté hősének kell életével és szenvedéseivel fizetnie. Végül azonban László király, a nagy* magyar szent, emberfölötti héroszként helyreállítja a törvény tiszteletét, a nemesi alkotmányt és ezzel a sajátosan értelmezett nemzeti érdek érvényesítésének lehetőségét. Amikor Teslér László 1823-ban megbírálta Vörösmarty első befejezetlen drámájának első változatát, a költő már követ24. kező színmüvén, a Zsigmond

on dolgozott. Feltehetőleg Shakespeare-élményének hatása alatt fogamzott meg - valószínűleg 1821-ben - Vörösmarty terve, hogy drámát ir a Hagy Lajos király halála utáni viharos időszak történelmi eseményeiről. Közben azonban egyre többet foglalkozott a dramaturgia elméletével, s végül ismereteinek elmélyülése e terv feladására késztette. Ezen kivül igen nagy mértékben közrejátszott az is, hogy a Zalán futása sikerét követően élete és munkássága új irányba fordult. Amikor a húszas évek végén elővette az évtized elején irott drámáit, rá kellett döbbennie, hogy világnézetében messze túljutott az azokban fölvetett kérdéseken. Ezért nem sikerülhetett A Belső Háború átdolgozása, ezért kellett félre tenni a Zsigmond

ot, s ezért nem tudott megbirkóznia a Kont-dráma újjáformálásának feladatával sem. Pedig már a Zsigmond konfliktusának a fölvázolása is tanúsítja a Vörösmarty világnézetében megkezdődött erjedési folyamatot. A trilógia eredeti alapkonfliktusa - amit végül nem tud kifejteni - még a rend kérdése. Az első részben Zsigmond szerepe a rendteremtés, a másodikban viszont ő a rendbontó, mégis a rend védelmében lázadó Kontnak kellene bűnhődnie. A harmadik - el sem kezdett - dráma nagy újdonsága pedig az lett volna, hogy a király helyett a nemesek közössé-