Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Emődi Natália: A Nemzeti Színház külföldi vendégjátékai /1945-1975/
Hossza időn át élt az a nézet, hogy a szinház - nyelvi kötöttségeinél fogva - országhatárok közé szoritott művészet. Méginkább az kellene tehát legyen a Nemzeti Szinház. A felszabadulás éta eltelt idő, de különösen az utolsó évtized nagysikerű színházi vendégjárásai alaposan rácáfoltak aztán erre a tévhitre. Kiderült, hogy színvonalas előadásoknak, ihletett színészi alakításoknak létezik egyfajta egyezményes nemzetközi nyelve, amely képes a gondolatokat közvetíteni akkor is, ha a nézőtéren ülők többsége az elhangzó konkrét szöveget nem is érti. Egy-egy forró sikerű vendégjátékon a nézők sokasága tette félre a tolmács készüléket, hogy tisztán a játékot élvezze. A felszabadulás után a Nemzeti Szinház első külföldi utja az 1948. szeptember 11-12-ig tartó romániai vendégjáték volt. A szinhely: Bukarest, Marosvásárhely, Kolozsvár. A műsor: Molière: Tartuffe , Déry Tibor: Tükör és s zimonov: OroSz kérdés . Az esemény politikai és művészi jelentőségét Moga Ion, a román Nemzeti Szinház akkori igazgatója igy fogalmazta meg: W A budapesti Nemzeti Szinház itteni jelenléte lezárja az osztályérdekek szolgálatában kölcsönösen elnyomásra törekvő, kulturális versengésben tobzódó multat, ugyanakkor nyitánya is az azonos eszményekért küzdő román és magyar nép művelődési kapcsolatának. w Hosszú szünet után 1957 szeptemberében Csehszlovákia, Bratislava következett, ugyancsak három müvei: Molière: Tartuffe , Németh László: Galilei és Garcia Lorca: Bernarda háza . A helybeli kritika megjegyzi erre, hogy neheze eldönteni, melyik előadás tetszett legjobban a közönségnek. A Bernarda háza mindenesetre - közkívánatra - a tervezett két előadáson felül egy harmadik, délutáni előadáson is kellett játszani.
