Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Elbert János: A világ drámairodalma a Nemzeti Színházban
és felépítésének értelmében a polgármestert helyezi a középpontba." Husz évvel később a színház ismét visszatér a Gogol-komédiához* Az együttes vérkeringését-játékstílusát is pezsditő megoldásnak bizonyult, hogy a klasszikus darab uj színpadra állítására Georgij Tovsztonogovot, a leningrádi Gorkij színház nagy Tit át kiválté és nagy sikert arató előadásának rendezőjét hívta meg. A rossz lelkiismeret világát, a félelem groteszkségét felerősítő komédia - nejerholdi hagyományokat is idéző - előadásának szinházlélektani szempontból sem lebecsülendő pillanata következett el a két Polgármester kölcsönös vendégjátékával. Kállai Ferenc a leningrádi együttesben, Mihail Lavrov a budapesti Nemzeti színpadán érvényesítette az azonos rendezői felfogás teremtette alakot. Más nyelvi közegben és más együttesben, prózai színpadon merőben ujat jelentő vállalkozásként /mégha Tovsztono gov színpadán volt la igaz, szláv rokonnyelvü "vendégszereplője" más prózai előadásnak/. A klasszikus orosz realizmus világát közelíti a Tolsztoj Anna Kareniná jából készült kissé talán romantikus szentimentális adaptáció. A regénynek csak Anna-vonalát viszi színre, de az Anna és Karenin szerepében utoljára együtt játszó Somlay Artúr és Bajor Gizi játéka megemelte a produkciót. Tolsztoj igazabb jelenléte érvényesült a Nemzeti színpadán az élő holttest szintén sok jelentős alakítást felmutató, sürü atmoszféráju előadásával. Ennek felújítása szintén nagy Nemzeti színházi hagyományt folytatja a két háború között is: a fiatal Tímár József annak idején éppen Fegya szerepében aratta első nagy beugrásos sikerét./ A Tolsztoj-adaptációnál faj súlyában sokkal jelentősebb a hatvanas évek nagyszabású Dosztojevszkij vállalkozása: Egri István A félkegyelmű rendezése, a Georgij Tovsztonogov készítette szinpadi változat alapján Iglódl István és Sinkovits Imre különösen nagyerejü Miskin-Bogozsin párharcával, annak az Igazságnak Nemzeti-színházi példázásaként, hogy Dosztojevszkij nem irt drámát, de regényeiben dráma feszül, s ezért csábítja egész sereg alkotásával minden idők színházát.