Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Szántó Judit: Az új magyar dráma és a Nemzeti Színház

eleven, őszinte vígjátéki lendület. Az élet bld.ia pedig kétségtelen eredményeket hozott a munkásábrázolás terén, amellett jól szerkezstett, gondos, professzionista munka volt. Még inkább bevált Szabé Pál müvében, elsősorban a drámai nyelv, néhány találó epizódfigura és főképp a sémákon is átsejlő bensőséges, pontos valóságismeret szempontjából. A Tűzkeresztség

ben pedig, amellyel a szinház szerzőt is avatott, számos kisebb-nagyobb séma valóban szétmállott, ha magán az alapsémán végül nem esett is csorba. A korszak tipikus parasztdrámájában a konfliktust a belépési nyilatkozat aláirása döntötte el; Ható Ignác, e drámatipus egyetlen maradandó hőse. már téesztágként éli át belső, jellem- és tudatbeli okokból táplálkozó konfliktusát, és ugyanilyen hitelea belső konfliktus hevíti antagonisteját, a szektás, veterán téeszelnőköt is. A társadalmi változások nem oldanak meg mindent, hirdeti máig ható érvénnyel a Tűzkeresztség

; és bár itt is előtérbe került az elvárásoknak megfelelően, a kulék-intrika, az iró figyelme az új ember, az új munka- és életerkölcs nehéz vajúdására Összpontosul. E bonyolult esztendőkben nyerte meg a Nemzeti Szinház a dráma azámára életre szólóan Illyés Gyulát, aki az Ozorai példa megirásától kezdve fogadta el működése egyenrangú területéül a szinházat, ezzel külön fejezetet nyitva minden majdani magyar drámatörténetben. E korszakra eső művei: az Ozorai példa és a Fáklyaláng szerencsés csillagzat alatt születtek. A szabadságharc problematikája Illyést mindig is foglalkoztatta, és ez a történelmi korszak elsőrendűen fontos volt a hivatalos irodalompolitika számára is. A bemutatók elé nem gördült hát akadály, a visszhang osztatlanul elismerő volt* A kritika a Fáklyaláng

ban a Bánk bán elaő mélté utédát ünnepelte* Illyés a kor és az utókor gyönyörűségére fejthette ki nézeteit a haza és haladás egységéről, a népről, mint az ország fundamentumáról, a munkáról, mint a hazafiság próbájáról* a vezetők és vezetettek bizalmon és hűségen alapuló kapcsolatáról* Mindent elmondott tehát, amit az adott korszakban el lehetett és el kellett mondani, szólt a kortársakhoz és szólt