Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Szántó Judit: Az új magyar dráma és a Nemzeti Színház
az utókorhoz. A Fáklyaláng 1968-as reprize már bizonyitó erejű. És ekkor sok más. átfogó és részletbeli értékek mellett Illyés megalkotta drámairodalmunk egyik csúcsteljesítményét: a Fáklyaláng második felvonását. Az Illyés-drámák előadása egy darab szinház történet is. Azzá teszik Gellért Endre rendezői remeklései s a pályája elaő fénykorát élő Bessenyei Ferenc nagyszabású alakításai. Gellérthez mindig is közel álltak a magyar drámák; ennek a nagy művésznek nemcsak tehetsége volt. de hite és hitvallása is. Szavai mintegy a jelenre vonatkoztatva azövik tovább Vörösmarty gondolatsorát: "Nemzeti azinjátszásunk elsősorban a magyar drámákban nőhet naggyá... A születő újat, az új magyar drámát még jobban kell szeretni, gondozni, mint a klasszikusokat. A mi életünk legfontosabb kérdéseit ezek a darabok, ezek az előadások kell, hogy megválaszolják. S ha jól válaszolunk, az egész ország meghallja." Gellért művészetét sem könnyű jellemezni; alapelve nem az önkifejezés volt, hanem az alkotó szolgálat, ahány rendezése, annyi öntörvényű világ. Az Ozorai példa derűs mozgalmasságától, nagyszabású tablóitól a Fáklyaláng iszonyú feszültségű intimitásáig - micsoda végletek! Illyés Gyula foghatta csak át őket - és az ő nyomában Gellértv És szenzáció volt a szenzációban Bessenyei Kossuthja; a magyar nép legkedveltebb történelmi hősének adott nemcsak testet, szellemet és lelket is, a realista emberalkotást a szimbólumteremtésig hevítve. A Nemzeti Szinház - sommázatul talán ennyi elég - nyugodt művészi közérzettel, büszkén léphetett át a harmadik korszakba. Vizsgált témánk szemszögéből is megállják helyüket azok a szép szavak, amelyekkel, a felszabadulás tizedik évfordulóján, Déry Tibor méltatta szinház és igazgató munkáját: "Ritka az olyan szinházigazgató, aki oly kevés rossz darabot engedett színpadára, mint Major. ízlését ebben elsősorban művészi erkölcse segítette. S hogy e kettőnek az együttes munkája a mi szocialista társadalomépité stink szempontjából is milyen hasznos, sőt, elengedhetetlen, azt bizonyltja a Nemzeti Szinház most betelt tiz éve."
