Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Szántó Judit: Az új magyar dráma és a Nemzeti Színház
mal dráma nehéz ás paradox helyzetéről: az új lélektannak:, az új szociális mondani valénak megfelelő új forma nem született meg* Az új bort hetven éves tömlőből töltik poharunkba**. n £ vitákat tanulmányozva a ma és az ütőkor is képet alkothat a felszabadulás utáni új Nemzeti Szinház programjának politikai és művészi céltudatosságáréi. bátorságáréi* igényességéről* Ebben az első négy esztendőben Major és munkatársai* elsősorban a zseniális Gellért Endre* egyszerre prébálták megteremteni a színpadon az új tartalom és a számára megfelelő új forma egységét* minimális előzménnyel* erős ellenszélben* kezdetben siralmas anyagi feltételek között* Az ütőkor okulására Íme egy részlet egy 1945 decemberi Major-interjúbél: "Most áruld el* hogy mi a legfőbb panaszod? - Nincsenek magyar darabok* - És mire vagy a legbüszkébb? - Arra, hogy a Nemzeti Szinház fűtve van." Színháztörténeti tény immár; Major Tamás és Gellért Endre rendezői művészete a felszabadulást követő első évtizedben a 140 éves Nemzeti Szinház egyik művészi fénykorát hozta létre, és e fejlődés alapjait már az első hónapokban lerakták. A Tiszazug Major-féle, az Isten, császár . paraszt Gellért ^-szignálta rendezései valami merőben újat jelentettek színházművészetünkben: az új, korszerű, realista szinjátszás első, de máris érett pompájában kivirágzó megnyilvánulását. Somlyé György, a Nemzeti Szinház akkori dramaturgjakónt, 1948-ban Major egy tréfás mondását citálta: "Aki meg tudja határozni, hogy mi a realizmus, az naturalista." Valóban, oldalakat Írhatnánk erről a stílusról, akkor sem férkőzhetnénk lényegéhez, mert valójában csak az adott darabokkal együtt elemezhető: hozzájuk igazodott, és egyszersmind ahhoz a mondanivaléhoz, melyet a szinház a mü eljátszásával sugározni kivánt. Ennek az új játékstílusnak egyik leginkább szembeszökő vonását a Tiszazug egyik kritikusa igy foglalta össze: "Major sztárok nélkül realizált egy előadást - első Ízben a magyar színpadon." Modern, sztárok nélküli ensemble-játék tehát s ugyanakkor a Nemzeti társulata tele volt szentesitett és újonnan felnövekvő sztárokkal. Nosztalgikusán olvashatjuk a régi színlapokon szinjátszásunk Pantneonjának nagy neveit:
