Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Szántó Judit: Az új magyar dráma és a Nemzeti Színház
rabban Íródott, de Magyarországon addig ismeretlenek voltak/, kettővel Déry Tibor, eggyel Kassák Lajos, eggyel pedig Barát Endre4 Major Tamás a kommunista vagy szocialista múlttal rendelkező neves Írókhoz fordult, hogy a haladó gondolat ás a müvászi színvonal kettős égisze alatt, úgyszólván programétikusan szentelje fel az új Nemzeti Szinház magyar drámapolitikáját. És maradt hely a tartalmilag bizonytalanabb, de súlyban, színvonalban rangos ás mindenképpen népi elkötelezettségű kísérletek számára is: Tamási Áron /Hullámzó vőlegény e és Illyés Gyula Lélekbúvár ja jelentette, hogy ahol 08 amennyiben a kommunista igazgató tágítani akar a politikai kereteken, kikben keresi szövetségeseit./ Anélkül, hogy akár most, akár később az adott drámák elemzésébe bocsátkozhatnánk, meg kell állapitanunk: amennyire e választások helyesek voltak, oly kevéssé mondhatók az adott viszonyok között biztonságosnak, kockázatmentesnek. Sor került - a koalíció éveiben járunk! - még nyilt politikai támadásokra is. 1946-ban például az Isten, császár, paraszt ellen a jobboldali sajtó valóságos hadjáratot inditott, vezércikkben haraogta egyik orgánuma: "Az ország első szinháza nem válhat vallásellenes propaganda szinhelyévé!" Déry Tükör jenek némely kritikus aped ig a középosztályt védte az irótól, mint aki ezt a boldogtalan réteget kollektiv öngyilkosságra szólítja fel. De kiterjedtek a támadások művészi kérdésekre is, néha sanda módon, a politikai ellenszenv álcázásául, néha azonban egy megrögzötten konzevativ szinházi izlés nevében; a későbbi dogmatikus kritikusok egy része is ilyen okokból tiltakozott. Háyra, Dóryre, Kassákra egyként ráhúzták a "weimariság" megbélyegző címkéjét, gúnyos fölénnyel nehezményezték a rég divatjamúlt "izmusok" hatását, megfeledkezve arról, hogy ezek az "izmusok" magyar színpadon soha nem is divatoztak, aminek politikai és művészi okai épp oly csüggesztŐek, mint majdani művészi következményei. Kevesen látták olyan világosan a helyzetet, mint Benedek Marcell, aki az És átlépték a küszöböt kapcsán /bár persze éppen nem a műre magára vonatkozóan/ kimondta: "Pillanatra sem feledkezhetünk meg a
