Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Kerényi Ferenc: A Nemzeti Színház és a reformkor társadalmi mozgalmai

A magyar színészettörténet régebbi kutatói aokáig úgy Telték, hogy a kéazinházak megnyitása korszakolja Thalia hazai krónikáját. £ szemlélet fó forrása alighanem Katona József, aki 1821-ben, a játékszín nehézségeit taglaló tanulmányában még frissen idézhette föl a Pestről elszéledő színtársulat emlékképeit, melynek évekig maga szintén tagja volt, és ezért első helyre a gondok listáján a "theátrum nemlété"-t tette. Az 1820-as években már álltak az első, társadalmi Összefogással emelt épületek /Kolozsvárott, Miskolcon/, de továbbra is gyakran előfordult, hogy a városi szinház biztosnak tünő menedékéből kirajzani kényszerültek - közönség hiján - a társulatok. Ezért a tudományos kutatás figyelme napjainkban egyre inkább a színház

történetről a szjjaészettörténetre fordul, vizsgálandó azokat a folyamatokat, amelyek a XIX. század első felének Magyarországán egy-egy színházépület vagy társulat történetének jelenségei mögött mélyebben, a társadalom anyagi és szellemi életében rejlenek. 1837* augusztus 22«, a Pesti Magyar Szinház megnyitása a régi Kerepesi úton sem csupán azért jelentős, mert új, az eddigieknél méltóbb hajlék épült a magyar színészetnek. 1840. augusztus 8-án pedig, amikor Erkel Ferenc első operájának, a Báthory Márián

ak bemutatóján először került szinlapra az új fejléc /"Nemzeti Szinház"/, hasonlóképpen nemcsak az elnevezés lett egyetemesebb, hanem a azinház szellemi hátországában zajló lényeges változások kaptak megfogalmazást. A képekről, metszetekről jól ismert épület a kortársak számára szimbólum volt, a nemzeti nyelvért folytatott harc, az anyanyelvi kultúráért vívott küzdelem megvalósult, tárgyiasult jelképe. A továbbiakban ennek a rendkívül bonyolult és izgalmas kérdéskörnek, a nemzeti színházi eszme fejlődésének és tettre válásának néhány