Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Kerényi Ferenc: A Nemzeti Színház és a reformkor társadalmi mozgalmai

összefüggését vázoljuk. Természetesen annak igénye nélkül, hogy - az adott terjedelmen belül - a szerteágazó részletekre is kitérhetnénk, bármennyire is vonzóak vagy tetszetősök azok. Politika- és mtivelődéstörténészeink /Szekfü Gyulától Varga Jánosig/ végigkísérték és részleteiben feltárták a magyar nyelv meghatározó szerepét a nemzetté válás folyamatában. A középkorias, elmaradott Magyarország elleni harc céljaiban és módszereiben a kortársak nézetei szóródtak, gyakran szembekerültek egymással; a latin nyelv bástyáinak lebontásában, a magyar nyelv kiművelésében és terjesztésében azonban olyanok is egyetértettek és időlegesen együtt munkálkodtak, akiknek világlátása egyébként merőben más forrásokból táplálkozott. 1790 óta a vármegyék felszólítására a falun élő nemesek is adakoztak a teátrum ügyére, jóllehet életükben nem lépték át játékszín küszöbét és drámaköteteket még elvétve sem forgattak. Adományuk olykor nem pénzben csordogált a székvárosi pénztárba, hanem a tőkeszegény ország természeti javaiban: gyakorta gabona, bor, élőállat, fa megajánlása olvasható a vármegyék jegyzőkönyveiben. És hogy ez ellentmondás élesebb legyen, a főszolgabíró többször is a jobbágyok igásrobotjával fuvaroztatta a megyehatárig az általuk pártfogolt színtársulatot, hogy bevételük ne bérelt kocsikra pazarlódjék. A szinház azonban a XIX. század elején a polgári életmód része, sőt kapitalista vállalkozás még akkor is, ha nálunk szükségből nemesi támogatásra, műsorigényekre épült. Mint cseppben a tenger, példázza a szinügy a magyar reformkor ellent rondás

ait, gondjait. De eredményeit is, és ezen a két ponton - az anyanyelvi kultúra terjesztőjeként s a polgári nyilvánosság fórumaként - lesz elidegeníthetetlen eleme a korszak minden lényeges eszmerendszerének, mozgalmának. Persze, annak felismerése és elismertetése, hogy nemcsak a templomi szószék és az iskolamesteri katedra, hanem a színházi előadás is lehet erkölcsiség hordozója, ismeretek terjesztője, hosszabb időt igényel. A papi városokban még sokáig dörgött az elitélő sző a kárhozatos szórakozás ellen, de az őseire gőgös, műveletlen nemes is évtizedeken át érezte magyar em-