Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)

Szilassy Zoltán: Dürrenmatt Shakespeare-adaptációi

Hűségesek maradtunk. A csatában Kedves bácsikád szúrta le apádat. /II. felv. I. szin/ Oroszlánszívű Richárdot valóban nem árt kissé helyretenni, mivel a köztudatban, az Ivanhoe és Robin Hood féle feldolgozások nyomán, romantikusan túlnemesitett hősként szerepel, holott a valóságban még túl is ment a DÜrrenmatt által megnevezett dolgokon. Hasonlóképpen, a köztudatban János gyáva, köntörfalazó árulóként szerepel. Shakespeare sem mutatja túl hizelgő színekben, bár nem mondhatnánk, hogy jobban elbánik vele, mint általában az efféle karaktereivel. DÜrrenmatt joggal hangsúlyozza János történelmi fontosságát, a Magna Chartát; igaz, nála szinte minden lényegeset a Fattyú sugall. Az angol-francia ideiglenes békét szülő, árulás-kompromisszum-szövevény is az ő érdeme, Shakespeare-nél a javaslatot a fenyegetett Angers egyik polgára teszi. Dürrenmattnal a jóval önállóbbnak ábrázolt Blanka ós János szemére lobbantják a Fattyúnak, hogy politikából lemondott Blankáról. Mikor János és a Fattyú egyedül maradnak, az utóbbi gyorsan okát is adja viselkedésének: Blankát csak azért kapta volna házastársul, hogy később János is megszerezhesse szeretőjének a lányt. Újfent pszichologizáló magyarázkodás következik, János kifejti, miért egymásrautaltak a király és a Fattyú. "Lenézlek s felnézek rád - lenézel S felnézel rám." /II. felv. 2. szin/ DÜrrenmatt gyakran él a groteszk helyzetkomikum kellékeivel. Ezek időnként már-már az abszurd szinház kellék-centrikusságát idézik, trivialitásukkal tovább fokozzák a deheroizálást. A békén felháborodott Constantiát Fülöp a békelakoma lehetőségeivel próbálja vigasztalni. Amikor Pandulpho biboros újra összeveszíti az angolokat és a franciákat, Ausztriai Lipót annyira belefeledkezett a zabálásba, hogy nem veszi észre azt, hogy újra háború van. Érthetetlen viszont, hogy mi-