Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)

Budai Katalin: Drámai monológ és szereplíra /Robert Browning/

vagy a saját-én megtalálásának egyre nehezedő volta juttatja az alkotót a szerepkeresés útjára. /- Nem lehetek az, aki vagyok, leszek hát mindenki más -, ez az alaphelyzet./ Ugyanez viszont a korlátlan szabadság éreztet is társíthatja a kényszer szülte vállaláshoz. / - Nem én mondom, tehát bármit elmondhatok - ez az indíttatás a fonákjáról nézve./ Nehéz meg húzni a választóvonalat, mikor melyik érzés diktálja az én háttérbehúzódását, annál is inkább, mert könnyen csúsznak át egymásba. Nyilvánvaló, hogy a kor is számit, a 19. század közepén talál} a visszahúzódás, az "ellenzéki inkognitó"-ba öltő zés a hangsúlyosabb, mint a 20. század elején s napjainkban is a "mássá lenni" szabadsága, a személyiség cseréjének kalandja válik izgatóbbá. Kapcsolódik ehhez a személyiség kiépítésének, küldetése teljesítésének egyre nehezebbé válása. Viszonylag könnyebb készen kapott, a sok hozzáértett jelentéssel gazdagabb alakok köntösében megjelenni, s velük, általuk szólni, mint a tünő személyiséget megragadni, törékenyebb szánalmasabb mivoltában felmutatni. Ha magunkat véljük minden már ismertben megragadni, ember és szerep nem válik szét, nem az ember épül bele a szerepbe, hanem a szerep az emberbe. Vizsgálatunkhoz behatárolt terület szükséges, hiszen a téma parttalanná tágítható. A szereplirát ott kell tettenérnünk ahol először válik költészettörténetileg jelentőssé: nevezete sen a 19. század közepétől. Angliában Robert Browning nevéhez kapcsolódik a szerepvállaló lira legmarkánsabb típusa, a drámai monológ megalkotása. A romantika korlátlan önérvényesitő korszaka lejárt, a szellem a részt, a leszükithetőt próbálta egésszé tágítani és igy bejárhatóvá tenni. A célszerűség, a praktikum, a hasznosság elve uralkodott el, s ettől nem menekedhetett a művészet sem. De a művész, ahol lehetett, ezt kijátszotta. A játék szó itt kettős értelmű: egyrészt az alkotó áthágott minden szűk szabályt, másrészt a maszkabáli bújócskához hasonlóan, játékok sorában védte szuverenitását. Ezzel elégedetlenségét fejezte ki a fennálló ízlés, szokásrend, morál ellen, ráadásul úgy, hogy ellenpéldát állított: szabad, nagyivü személyi-