Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)
Budai Katalin: Drámai monológ és szereplíra /Robert Browning/
Ezt a második objektivációs rendszert nevezzük közhasználatúbb kifejezéssel költői szerepjátszásnak. Ha az alkotóvá transzponált személyiség módosulásait nem egyszerű felismerni, /s az olvasói élmény szempontjából végeredményben szükségtelen is/, a mostani esetben mindenki világosan megkülönböztetheti a beszélőt a háttérbe húzódó költőtől. A szerep fogalma mind a költészettanokban, mind a szociológiai irodalomban gyakran fordul elő. A társadalmi viszonyok és az egyén kapcsolatának felderitésében kiemelkedő fontossággal bir. A sokféle szerepértelmezés azonban nem emelhető át megfelelő alakitás nélkül a lirai kifejezésformák területére. Mi különben sem az ún. drámai szerepet vizsgáljuk /azt a műfaj poétikája leirja/, hanem azt, ami az alkotót készteti szerepbe öltözésre, áttételesen tehát a társadalmi erők szülte kényszer művé való transzponálódásának folyamatára. Ezt a folyamatot azonban csakis az egyéni irói - s lelkialkattal való egybeesés hozhatja felszinre. Ha elfogadjuk és használjuk azt az általános szerepértelmezést, amely minden hivatásnak, foglalkozásnak szokások, magatartásformák egész normativ rendszerét tulajdonítja, illetve az egyéniség megnyilvánulásainak egyikét ebben a fogalomban próbálja szisztematizálni: létezik költő-szerep is. Ez elhivatottságot és speciális látásmódot jelent: azt nevezetesen, hogy a költő egyszersmind költőként is látja a valóságot, egy jövendő mű jegyében rendezi azt, s mint számbajöhető lehetséges anyagát veszi tudomásul. A második szint, mikor a költő szerepekbe bújik, szerep vállalására kényszerül, külső vagy belső okok hatására. Másképp fogalmazva, s visszakanyarodva előbbi fejtegetéseinkhez, a költő-szerep érvényesítésének lehetetlensége idézi elo a további szerepek vállalását-* A líraién kifejezésre juttatása csak ilyen közvetett, áthidaló módon jöhet létre - mégis az én és a világ konfliktusának egyszerre válik kifejezőjévé és kimondása által egyben e konfliktus feloldásává is. Az alkotásmód oldalán a helyzet ugyancsak kétarcú. A közvetlen kifejezés /ez az első objektivációs szintig emelkedő közvetlenség!/, Önérvényesítés lehetetlenné válása,
