Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)
Robert Brustein: A lázadás színháza /ford. Földényi F. László/
személy csodálatos tette - néha isten, néha nagy hős, néha lelkesült látnók. Mégis, felsőbbsége nem annyira nemes születésében, fizikai bátorságában vagy csodálatos tetteiben kereshető, mint inkább bizonyos emelkedett erkölcsben és szellemi tulajdonságokban, amelyek az átlagos emberek föle helyezik őt. Ibsen "a jellem, az akarat, a szellem új arisztokráciáját" várta - Nietzsche az "új nemességet... amely minden csőcselék és nagyúri hatalom ellenfele lesz" - vagyis azt az osztályt, a melybe a messianisztikus hős tartozik. Mert, bár az istenség megérinttette őt, mégis halandó. /Shaw 5sei a három évszázadot is megérik, és Genet Rendőrfőnöke kétezer évig akar uralkodni, de a legtöbb messianisztikus hős végül is szembesül a halállal és kiábrándulással./ Végül, a messianisztikus dráma nyelve fennkölt és emelkedett. Némelyik darabot versben irták, némelyiket szárnyaló prózában - de a messianisztikus dikció állandóan dagályosan jóslatszerü, ha ugyan nem bombasztikus. Mert a messianisztikus drámát erőteljes profetikus jelleg hatja át. A szerzőnek e a legújabb végrendelete, miközben lelkesült látnokként lép fel megvilágosodott kinyilatkoztatásait a tudatlanságban leledző világnak nyújtva át. A modern szinház második szintje, a társadalmi lázadás jóval kevésbé nagyratörő, noha ismerősebb a modern közönség számára: a kortárs szinpad legismertebb darabjait ez jellemzi. A társadalmi lázadás dominál Ibsen "modern" darabjaiban, Strindberg "naturalista" drámáiban, Csehov belső cselekdeteiben, Shaw legtöbb müvében, Brecht munkásságának nagy részében és Pirandello némelyik darabjában - miként Synge és Lorca paraszt-drámáiban, DÜrrenmatt paraboláiban, és olyan másodrangú irók teljes munkásságában, mint 0' Casey, Odets, Miller, Osborne, Wesker és Frisch. A társadalmi lázadás természetesen a messianisztikus dráma egy válfaja, de ott más dolgoknak van alárendelve; ha egy drámát ez ural, akkor az viszonylag szerény megnyilatkozás. A dráma hangsúlya a radikális gyógy itástól az óvatos diagnózis felé tolódik el, miközben a beteg lép a szinpadra, és az orvos a szinfalak mögé húzódik vissza.
