Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)
Robert Brustein: A lázadás színháza /ford. Földényi F. László/
magát, és a gonoszság legmélyebb forrásaiból meriti erejét és kihívását. Gonosztevőként a messianisztikus hős arra vágyik, hogy megölje Istent és szétrombolja a régi rendet; jótevőként pedig szeretné a saját maga világrendjét felépiteni. Prométheuszhoz hasonlóan dacol a mennyekkel, az ember érdekében de Mózeshez, Krisztushoz, Buddhához, Bráhmához és Konfuciushoz hasonlóan új törvényeket próbál alkotni, olyan szentnek tüntetve fel magát, akinek, mint megváltónak, birtokában van az üdvösség eszköze. A legtöbb megváltóhoz hasonlóan a tömeg kezében a bűnbak sorsára van kárhoztatva; és a messianisztikus színdarab a drámai csúcspontot akkor éri el, amikor a messianisztikus hőst elárulják. Ám a darab intellektuális gerincét a doktrinája alkotja. Ez a doktrina természetesen a szerzőé, és az ő személyes meggyőződéseit és elkötelezettségét testesiti meg. Müvét ő tervezi meg, és ezért alkotó vallásként, szent Írásokként vagy bölcs irodalomként a mü az evangéliumok, a Korán, a konfuciusi törvények, az Upanisadok modern megfelelője lesz. A messianisztikus dráma következésképpen tendenciózus és szisztematikus - filozofikus szindarab, Goethe Faust jának mintájára. Egyszersmind azonban fölöttébb bőbeszédű és retorikus is, és - mint a Forradalmár kézikönyve, amelyet Shaw az Ember és emberfölötti ember hez mellékelt - néha diszkurziv, nem drámai prózába megy át. Nem ritkák az epigramraatikus maximák és forradalmi mottók: "mindent vagy semmit" /Brand /; "Halál a régi Halálra" /A nevető Lázár /. És észrevehető benne a buzditó, intő hang is. Ami a doktrinát illeti, ha a tulajdonképpeni darabból kiemelik, akkor ez nem különösebben hatásos. A különböző messianisztikus hitvallások - legyen az Ibsen akarat-filozófiája, Wagner művészet-vallása, Strindberg Hindu rezignációja, Shaw életerője, O'Neill új-dionüszizmusa vagy Genet bün- és gonoszság kultusza - sem nem különösebben átfogóak vagy meggyőzőek, sem pedig nem túlságosan eredetiek /a legnagyobb részét más lázadó gondolkodóktól kölcsönözték - mint pl. Kierkegaardtól, Schopenhauertől, Nietzschétől,
