Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)

Robert Brustein: A lázadás színháza /ford. Földényi F. László/

tésben tölti alkotó korszaka jelentékeny részét - menekültként, kivetettként vagy tövényen kívüliként. A norvég Ibsen Rómába megy, majd később Németországba, kijelentve, hogy "el kellett menekülnöm az ottani disznóságból, hogy teljesen megtisztultnak érezzem magam"; a svéd Strindberg Párizsban talál menedéket honfitársai valóságos és vélt gyalázkodása elől; Shaw örökre elhagyja Írországot és Angliában telepedik le; Brecht, a nácik elől menekülve Skandináviába költözik, majd onnan az Egyesült Államokba; Genet fiatalkora javát európai börtönökben tölti. Ennek eredményeként a lázadás szinháza kozmopolita mozgalom, amely nemzetközi forrásokból táplálkozik. Miközben a drámairó még száműzetésben is továbbra is a hazájáról ir, többé nem magasztalja, nem támogatja. Ritka a nemzeti dráma, noha nemzeti sajátosságok serkentik szatíráját és szemrehányásait. A lázadó drámairó, mégha nem is a szó közvetlen értelmében száműzött, mégis hontalannak érzi magát, mivel elveszítette a valahová tartozás érzését. Ő, aki családja számára idegen, a társadalom szemében leprás, és az egyház eretneknek nyilvánítja, egyszersmind metafizikailag is kivetett, mert mihelyt nem hisz többé Istenben, lelkileg válik elhajtat ottá. "Ekkor kezdődik el száműzetésének ideje - írja Camus Nietzsche kapcsán -, az igazolás véget nem érő keresése, a céltalan nosztalgia, *a legfájdalmasabb, legszivszoritóbb kér dés, amit a sziv feltehet magának, ha ugyan felteszi: hol érezhetem magam otthon?*" "Hol van - az otthonom", kérdezte állandóan a vigasztalhatatlan Nietzsche. "Ezt kérem, és ezt keresem és kerestem, de nem találtam." És Ibsen igy ir Georg Brandesnek Norvégiába való visszatértekor: "Itt, a fjordok mentén, a szülőföldemen. De-de-de! Hol találhatom meg a szülő földemet?" Hol találhatom meg a szülőföldemet

? - ezt a szívszaggató kérdést minden lázadó drámairó kénytelen önmagának feltenni. A lázadás színházában újra és újra felhangzik a számkivetettség hangja, és a modern dráma a nosztalgia, magányosság és panasz fájdalmától terhes. Az Imigyen szóla Zárathustrában Nietzsche megjósolta a száműzetés végét: "Ti