Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)
Robert Brustein: A lázadás színháza /ford. Földényi F. László/
- például Ibsen és Shaw némelyik müvében - a dráma néha kezd egy hasznossági cselekedethez hasonlóvá válni, és Brecht darabjaiban az a feladata, hogy politikai forradalomhoz vezessen. Ennek ellenére még ezeknek a müveknek a többségében is a programszerű elem voltaképpen jelentéktelen - vagy pedig túlságosan radikális ahhoz, hogy valamiképpen át lehessen ültetni a gyakorlatba. A drámamüvészet nem azonos a valósággal, sokkal inkább azzal párhuzamos szinten helyezkedik el; és emiatt a drámai lázadás mindig totálisabb , mint a politikai agitátorok vagy társadalmi reformerek programjai. A modern drámairó lényegében metafizikus lázadó, nem gyakorlati forradalmár; bármilyen legyen is személyes politikai meggyőződése, művészete egy szellemi állapotot fejez ki. Mert ő az eszményiért száll sikra, anarchista individualista, akit jobban foglalkoztat a lehetetlen, mint a lehetséges, és elégedetlensége egészen a lót gyökeréig terjed. Maga a műalkotás romboló gesztussá válik - egy kaotikus, rendezetlen világnak inkább képzeletbeli újjáteremtésévé. A drámairó lázadásának az az egyik következménye, hogy elidegenedik az establishmenttől és'- mivel elutasitja a hagyományos szentségeket - a hivatalos kultúrától. Ez a kultúra természetesen továbbra is létezik a szinházi piacon, ahol az elüzletiesedett drámairónak - Strindberg szavaival - az a feladata, "mint egy világi prédikátornak: kora eszméivel népszerű formában kell házalnia, legalábbis népszerűen a középosztályok, azaz a szinházi közönség főerőssége számára, hogy megragadhassák a dolgok velejét, anélkül, hogy sokat törnék rajta a fejüket". Ám a lázadás szinháza nem népszerű szinház, és drámairói sem törődnek sokat a középosztályok okitásával. Sőt ellenkezőleg, Theophile Gautier-hez hasonlóan, szemmel láthatóan úgy döntöttek, hogy "a simulékony, kopaszodó burzsoá terrorjává" válnak - maga a középosztálybeli lesz közös ellenségük. Ennek a prosperáló világnak ez vagy az a vetülete minden lázadó drámairót felbőszített Ibsentől kezdve, aki dühvel fordult azok felé a "hizott disznók felé", egészen Genet-ig, aki a teljes fehér fajta rituális megsemmisülését
