Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 6. (Budapest, 1980)

Robert Brustein: A lázadás színháza /ford. Földényi F. László/

dődik. A második metafora romjai az első büszke építményeinek maradványai. A modern drámairé a hagyományos kultúra szétbomlott hierarchiájának, hitelét veszített értékeinek és rombadőlt intézményeinek talaján viszi végbe lázadását. A közösségi szinház voltaképpen azzal éri el történelmi tetőpontját, hogy előre megsejti a hagyományos világrend felbomlását. A nyugati világ drámájának pályája a görögökéhez hasonlóan a hittől a bizonytalanságon át a hitetlenségig ivei, a világi és szellemi törvények iránti fokozódó szkepticizmus felé fejlődik. A görög tragédia például Aiszkhülosz vallásos áhítatától Szophoklész tragikus ambivalenciáján át Euripidész dühödt agnoszticizmusa felé halad, majd végül Menandrosz és az új komédia szellemi középszerűségében foszlik szét. És a nyugati dráma a középkori drámaírók vallásos bizonyosságától a Stuart-korabeli drámaírók kételyei és babonái felé mutat: Webster és Middleton szereplői az üres mennyre tekintenek fel, Shakespeare tragikus hősei a mérhetetlen szakadékba pillantanak alá. Mind a hellenisztikus kultúrát, mind az európai későreneszánsz kultúráját a hiábavalóság és kétségbeesés fokozódó érzése borítja el, ez tükröződik bizonyos naturalisztikus filozófiákban, amelyek mindent kétségessé tesznek. "Minden darabokban, minden szertefoszlott, Minden csak töredék, semmi sem önmaga." John Donne olyan kor szószólója Angliában, amely sejti a rend közelgő rombadőlését. Kortársai szinházi formában nyújtják ezt az előérzetet, a vereség mítoszába, a hanyatlás, változékonyság és betegség képeibe ágyazva. A szférák zenéjéből hangzavar lesz; a mérték húrja elpattan; az élővilág legkülönb

je, az ember, egyszersmind porból is áll. A szinházi előadásban a koponyák és csontvázak visszatérő kellékek, és a legfőbb érték a halállal szembeni bátorság lesz. A komédia nyerssé válik, a tragédia elveszíti tiszta meghatározottságát, a jó és a rossz összekeveredik, miként az egyetemes rend is a mennybéli zajosan recsegő hangok kíséretévé szerveződik át. Jóval korábban tisztán világi formák uralták a színházat. Amikor a rómaiak átvették a görögöktől, száműzték Istent a színpadról, és a közönséget