Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Pelle János: A francia felvilágosodás színháza

a kertész közreműködésével a spontaneitás látszatát keltő "tandrámát" rögtönöz a magántulajdon eszméjéről. Hasonló, pedagógiai ideált fogalmaz meg Diderot is a drámairók számára: "...a költőt arra kötelezi a hivatása, hogy mindannyiunkban illúziót keltsen. Ugy játssza ki a müveit ember eszét, tapasztalatát, mint nevelőnő a gyerek ostobaságait. A jó költői mü mese, érett eszti gyermekek számára." /27/ A részvét esztétikája Diderot esztétikai hatáselmélete szoros kapcsolatban áll Rousseau természetes erkölcstanával, melynek alapja a részvét. Rousseau ennek kapcsán a második értekezésben ideológiai ellenfelére, Mandeville-re hivatkozik: "Örömmel látjuk, hogy A méhek meséjének szerzője kénytelen elismerni, az ember együttérző és érzékeny lény, s amikor példát ad e tulajdonságokra, levetkőzi hűvös és éles elméjű modorát, és megindító képet fest elénk egy szobába zárt emberről, aki látja, amint odakünn egy fenevad elragadja az anyja kebeléről a kisgyermeket, halálos harapásaival összezúzza a gyermek gyönge tagjait, s beleit darabokra szaggatja karmaival. Micsoda szörnyű felindulást érez ez az ember, egy olyan esemény tanúja, amelyhez nem fűződik személyes érdeke. Micsoda szorongató érzés lehet látni mindezt, tudva, hogy nincs módja segiteni az ájult anyán és haldokló gyermekén!" /28/ Rousseau a természetes szánalomérzést összeegyeztethetetlennek tartotta a szinházzal, Diderot viszont ugyanezt a hatásmechanizmust akarta "megszeliditeni" és szinpadra állítani. Nála az esztétikai gyönyör alapja az azonosulásra épülő részvét, melynek biztos jele, ha a nézők könnyeznek. Dramaturgiájának alapja,hogy megható eseményeket kell színpadra állitani, melyek képesek a szánalom fölkeltésére. Ilyen esemény persze a prózai XVIII. században kevés akadt, Diderot ezért fordult ihletért - Rousseau-hoz ós Dávidhoz hasonlóan - az idealizált antikvitáshoz. "Melyik korban teremtett a valóság művész tollára méltó mintákat? Amikor a gyermekek hajukat tépték apjuk halálos ágya mellett; amikor az anya felfedte keblét, s úgy könyörgött fiának, az emlőre kérvén őt, mely táplálta; amikor