Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Kardos András: Shakespeare: Rómeó és Júlia

Ha csak nagyon vázlatosan la meg akarjuk határozni a dráKI irodalomban Shakespeare helyét, egy általános dráma-ontológiai fogódzót kell keresnünk, ahonnan a kört szükitve eljutunk a Romeo és Júliához* Támaszkodhatunk Almási Miklós elemzésére. Az 6 felosztása Marx egyik levelében tett utalását követi. Marx egy shakespeare-i és egy schllleri utat különböztet meg. Az utóbbira jellemző az "egyének felhasználása a korszellem puszta szócsövéül*^ schilleri úttal többet nem foglalkozunk. Ezért idéztem Marx tömör megfogalmazását. Az első, a shakespeare-i útra jellemző vonások vázlatosan a következőkben ragadhatok meg: 1/ a világtörténelmi konfliktus, 2/ a szin padi forma és belső drámai tartalom egysége, 3/ a hős teremti a szituációt, a konfliktust, 4/ jellemgazdagság, 5/ a kort a cselekvő hős bontja ki, 6/ számunkra nagyon fontos: a szükségszerűség történelmi szerepe és a véletlen, vele állandóan összekapcsolódó "játéka", dialektikája. Elöljáróban nézzünk erre egy példát. Lukács György irja az Esztétikum sajátossága cimü müvében: "Romeo megpillantja Júliát

9 - és megkezdődik a tragédia; senkinek nem jut eszébe, hogy felvesse a kérdést: miért éppen őt szerette meg". Lukács e példát a túlmotiváltság ellen hozza. De világos: nem érdekel senkit, miért éppen Júliát szereti meg Romeo avagy forditva. Ennyi véletlen kötelező a történelemben. És a shakespeare-i nézőpontból Romeo és Julia tragédiájának oldaláról e kérdés tüzetes vizsgálata felesleges is. Erre később még bővebben szeretnék rámutatni. 7/ Jelenetrendszereinek a végén való összeosendülése, 8/ Shakespeare szinháza "világtörténelmi Ítélőszék". /Nála tényle*gesen a történelem van a mérlegen. A dráma a mozgás totalitása /Hegel/. A mozgások, a mozgásformák viszont csak a történelemben magában jelentkezhetnek. És Shakespeare kemény