Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Pelle János: A francia felvilágosodás színháza

lekmény keretében, mely azáltal ösztönöz erényre bennünket, hogy megindulunk szerencsétlenségén és megtapsoljuk győzelmét. La Chausée volt a műfaj megteremtője." /6/ A könnyfakasztó komédia azért aratott akkora sikert a korabeli francia polgárság körében, mert e műfajjal a szinház is részt vállalt az abszolutizmus elleni harcból. Mondanivalója éppen ellentétes volt a tragédiáéval, mely a kötelesség és a szenvedély harcát tárta a nézők elé, 8 ahol az államügyek rendszerint legyőzték az érzelmeket. A harmadik rendnek azonban nem volt szüksége a hősök önfeláldozására révén létrejövő katarzisra, mint ahogy az emberi hibák ábrázolásából fakadó nevetésre sem. A tragédia és a komédia egyaránt erkölcstelen hirbe keveredett, a polgári esztéták pedig megfogalmazták azt az igényt, hogy a szinháznak nevelnie, nemesitenie kell a nézők erkölcseit. Ugyanezt igényelték az angol puritánok is, akik az 1688-as "dicsőséges forradalom" után hadjáratot inditottak a restauráció "erkölcstelen" színháza ellen. Steele és Addison Spec- tatora pedig már a polgári közönség elvárásait fogalmazta meg az új drámai műfajjal szemben.

A Spectat

or évfolyamait néhány éves késéssel franciéra is lefordították, s buzgón idézték cikkeit. Az angol teoretikusoknál is nagyobb hatást gyakorolt a francia közönségre George Lillo könnyfakasztó darabja, a Londoni kereskedő /The London Merchant or the history of George Barnwell

/, mely osztatlan sikert aratott. De a francia polgári dráma kialakulása végső soron eltért az angol fejlődéstől, elsősorban azért, mert az abszolutizmus kulturális hegemóniája sokkal jelentősebb, szabályokban és Ízlésformáló alkotásokban bővelkedő hagyományokat teremtett, mint a restaurációs komédia és tragédia. Nivelle de la Chaussée maga is tisztában volt azzal, hogy darabjai nem illenek bele az eddig ismert szinházi kategóriákba, s ezért "epi-tragi-komikusnak" nevezte az új műfajt. A könnyfakasztó komédiák vitákat kavartak, a konzervatív kritikusok dühösen támadták, de a közönség ünnepelte őket. A Mélanide 1741-es bemutatója után Desfontaine abbé kijelentet-