Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Pelle János: A francia felvilágosodás színháza

XIV, Lajos életében irta a Tiircaret-t. a veszett össze a Comraédie Française társulatával, hogy attól kezdve csak a vá­sári társulatok részére irjon darabokat. A XVIII. század folyamán a szatirikusán ábrázolt társadal­mi típusokat felvonultató vigjáték, az irodalmi komédia a kö­zönség heves ellenállásába ütközött, sőt, maga Molière is vesztett népszerűségéből. Ennek nem az volt az elsőrendű oka, hogy a konzervativ izlésü arisztokraták lenézték a műfajt, ha nem az, hogy a harmadik rend szembefordult a komédiával. A korabeli polgárság a saját eszményeitől akart meghatódni a szinpadon, s nem fogadta el többé a szatirikus látásmódot, mely a komédia szemléleti alapja. Molière vagy Lesage alak­jai között egy sincs, akivel a néző fenntartás nélkül azono­sulhatna. Valamennyien összetett jellemek, az intrikusok épp­úgy, mint áldozataik, sorsuk pedig csak az utolsó pillanatban fordul komikussá, hiszen e darabok magukban hordják a tragé­dia lehetőségét is. A XVIII. századi francia polgárságnak egyértelmű világkép­re volt szüksége, melyben az erkölcsi jó - azaz a polgári erény - a természeti törvény rendelése szerint elnyeri jutal­mát. Éppen ezért sem Pascal, sem Racine, sem Molière nem tartozott a felvilágosítok kedvenc szerzői közé, mivel a tár­sadalmi lét és tudat ellentmondásos jellegét hangsúlyozták ogy olyan áttekinthetetlen világban, ahol a bün és az erény egyik pillanatról a másikra visszájára fordulhat. A klasszikus molière-i komédiát Marivaux és a Comédie Italienne alakította a korabeli közönség Ízléséhez. Marivaux vígjátékaiban felszámolta a társadalmi típusokat, s kizárólag "nemi" szerepeikre redukálta az embereket. Színpadán csak nők és férfiak vannak, akik csupán egymás iránti vonzalmukban léteznek. Marivaux elsősorban a női lelket ábrázolta, ezért nevezi biográf usa, Paul Gazagne feministának. /4/ "Marivaux nem fest jellemeket, hanem kizárólag becsületes és szeretetre méltó lényeket. Megelégszik azzal, hogy a sze­relmet ábrázolja, s ezzel tölti meg a darabjait. Marivaux nem talált ki regénybe illő bonyodalmakat: egészen egyszerű cselekmény is kielégiti; néhányszor el is tekint a cselekmény

Next

/
Thumbnails
Contents