Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Pelle János: A francia felvilágosodás színháza

leple mögé bújva zavarja meg Almaviva gróf és Figaro nyárspolgári boldogságát. Az a tény, hogy Beaumarchais hátat fordított a komédiának, a újra visszatért a polgári drámához, jelzi, hogy a szentimentális esztétika a XVIII. század végére átütó győzelmet aratott. A polgári közönség nem viselte el érzelmeinek és intézményeinek legcsekélyebb birálatát sem, annyira meg volt győződve sa ját eszményeinek maku lát! ans ág ár ól és nagyszerűségéről. Jellemző, hogy Sade márki, midőn a forradalom kiszabadította a Bastille-ból, s átmenetileg lehetőséget adott arra, hogy a színpaddal is megpróbálkozzon, előadásra szánt darabjaiban kénytelen-kelletlen az erény dicsőitőinek sorába szegődött. Igaz, Oxtiern, vagy a libertinage veszélyei /

Oxtiern. ou les malheurs du libertinage

/ cimü drámájában az erény győzelme olyan szándékoltan valószínűtlen és hihetetlen, hogy inkább a korabeli szentimentális darabok paródiájának tűnik. Oxtiern, elvetemült libertinus, svéd arisztokrata, aki ; részint elrabolta, részint elcsábította Ernestine-t, a hős, de elaggott Falkenheim ezredes leányát. Szándékai "tisztességesek": feleségül akarja venni, hogy a kastélyában Örökké rabbá tegye. Hogy a leány szerelme, Herman, ne álljon az útjába, előzőleg koholt vádakkal börtönbe záratta. Az alaphelyzet tehát hasonlít az Eugénie-hez: de itt nem jelenik meg Sir Charles, a leány hőslelkü bátyja. Igy Ernestine maga hívja ki férfiruhában párbajra Oxt

lernt, akit azonban Falkenheim ezredes is provokál. Az elvetemült libertinus éjfélre beszéli meg a párbajt, s kezét dörzsölgetve figyeli, amint a sötétben atya és leánya kardot fog egymásra. Ekkor és csakis ekkor, az utolsó jelenetben tűnik föl Herman, Ernestine szerelme, aki időközben csodálatos módon kiszabadult tomlöcéből. Herman lelövi Oxtiernt, s a szerelmesek az atya áldásával egymásra találnak. Sade márki regényeiben és a szinpadon ugyanazokra a kérdésekre keresi a választ, mint a korabeli polgári dráma és a szentimentális regény. Csak mig az utóbbiak a természetes erkölcs magasabbrendűségét hirdetik és a családot mint a polgári társadalom talpkövét népszerűsítik, addig a libertinus