Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 5. (Budapest, 1980)

Kardos András: Shakespeare: Rómeó és Júlia

társadalomból kiindulva, annak hibáit-értéke

it tudatoaitva egy, a történelmi szituációban reálisan létező alternativa választását tételezi. Ezen alternativa legfőbb kritériuma: olyan értéksor megválóéitásának lehetősége, mely az emberiség önkibontakozásának /nembeli kiteljesedésének/ adott helyzetre való konkretizálása. Ha ezt a hiányos meghatározást nem kezeljük dogmaként, hasznos lehet arra, hogy kontrollálható alapunk legyen az elemzéshez. Innen már látszik az elemzés iránya. A totális elemzés igénye különben sem nevezhető komoly elvárásnak. Tétel: Romeo és Julia forradalmárok. Szerelmükkel, szerelmi harcukkal egy bomlóban lévő társadalom értékhierarchiáját messze túllépve tételezik az emberi önmegvalósitás egy történelmileg már itt jelentkező - ám sokkal később realizálható fokát: a szabad, autonom, az ember saját értékei alapján választott élet lehetőségét. Shakespeare 1591 táján keletkezett darabja a szerelmet állit ja középpontba, hogy az érzelmek folyamatában elemezze az emberi cselekvés lehetőségeit. Az első felvonás vigjátéki szinten indul. Pontosabban: a darab elején a két család viszályának egy újabb /a herceg szerint harmadik/ megnyilvánulását látjuk. A végét a herceg megjelenése jelenti. Feltűnik a csetepaté után Romeo is. Ám Benvolio nem bir vele. A trubadúr reménytelenül szerelmes. Közhelyek sokaságával felel barátja kérdéseire. Már itt észre kell venni Shakespeare drámaépitkezését: nagyon megosztó az első szin. Egyfelől a helyzet ábrázolása /t.i. a viszály/, másfelől egy néhol nevetségesen melankolikus szerelmes tűnik fel. De a jelenetből kiderül: Romeo már e pillanatban is több, mint "ahogy kinéz". Hisz apja és Benvolio is "régi önmagába" akarja visszatéríteni. S a donquihotizmus irányában kibillent ifjú, - mint látni fogjuk - nemhogy visszanyeri majd régi egyensúlyát, hanem messze túlhaladja azt. Paris megkéri Julia kezét Capulettől. De az - még nem gon-