Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Csengery Kinga: HAT SZEREP KERES EGY SZERZŐT Pirandello darabjának első magyarországi bemutatója

telén sok abszurd helyzettel, amelyeknek elég gyalázatos módon még arra sincs szükségük, hogy valószínűnek lássanak; mert igazak," S az élet abszurditását, őrültségét - teszi hozzá - "csak úgy lehet megérteni, csakis úgy, ha az ember megpróbálja az ellenkezőjét csinálni; vagyis őrültségből úgy alkotni valószínűt, hogy igaznak lássék". Láthatjuk, hogy itt Pirandello minden alkotóművészet egy lényegi problémáját veti föl: mi az az életanyag, ami nyersanyagként szolgálhat az Írónak? A hat szereplő tragédiájához hasonló szörnyűségekkel találkozhatunk az életben és igaznak tartjuk, mert valóban úgy történt. De mit csináljon az iró, ha ilyen szélsőséges témát kell földolgoznia, mert a belső kényszer úgy kívánja? Ha az élet és a művészet igazsága összeütközik, mit tehet az iró? Pirandello, magyarázó esszéjében, nem beszél erről a gyötrő problémáról, de darabjában benne van, idézetekkel tudjuk bizonyítani. Mint az Apa és a Mostohalány elmondják, valósággal kisértették a drámaírót. Apa: "...a szerzőt, higgye el, hosszú időn át hiába ostromoltuk és ösztökéltük, mikor hol én, hol ő /a Mostohalányra mutat/, hol meg a szegény anya jelent meg neki..." Mostohalány: "Igen, én is, én is, uram, hogy unszolva rábeszéljem!" "A homály ...mintha tőlünk villogott volna, mert mi jelentünk meg előtte, hogy megkísértsük..." Természetesen nem szabad abszolút komolyan venni ezeket a kísérteteket, de legyinteni sem szabad rájuk: fontosságukat, súlyukat más művészek vallomásaiból ismerjük. Pirandello különös módon szabadult meg kisértőitől, azzal, hogy mégis megírta megirhatatlan történetüket, igy, új közegbe helyezve. Megoldását "kísérlet"-nek nevezi, s ez helyes is. De ne tévesszen meg bennünket a kifejezés: nem jelenti azt, hogy Pirandello számára a fölvetett probléma nem komoly és nem életbevágóan fontos. Valószínűleg már más művészeket is foglalkoztatott a kérdés Pirandello előtt, és általános recept nem lévén, mindenki saját megoldást talált, Shakespeare, Dosztojevszkij vagy Brecht különböző utakon jut el a banalitástól a remekműig. Pirandello érdeme és újdonsága, hogy egy szépirodalmi alkotáson belül vetette fel a problémát, és egy sajátos,