Bacsó Béla szerk.: Színháztudományi Szemle 4. (Budapest, 1979)

Lenkei Júlia: AZ EGY LÉLEKKÉ OLVADT NÉPLÉLEK ÜNNEPE Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság színházi elképzeléseihez

láeokból életbenövő produktiv cselekvés, produktiv gesztus, mely a csak absztrakt fogalmakban feloldódott szemlélődésből kivonta az ember magasabbrendü hivatásának betöltéséhez kellő praktikus lehetőségeket, s azokat a saját és a minden életének javára, tetté változtatni tudja. A magasabbrendü élet, s a magasabbrendü életforma pedig csak az együttélésben érheti el azt a legmagasabbrendüséget, amely már se nem elgondolkodásokban felhőződött passzivitás, se nem nyers fizikai élet, hanem a kettő eredménye: emberi élet." A hétköznapi, a "nyers fizikai élet" tehát világosan elválasztódik a valódi, "emberi" élettől, Balázs Béla idézett ki fejezésével: a "centrumtól". A szinház épp ez utóbbi megérzékeltet ésére van szentelve. A szinész különleges mozdulata, a környezet stilizáltsága, a dráma cselekvést jelző szavai mind ennek a szolgálatában állnak: az élet egységét kivánják szuggerálni. A Tanácsköztársaság hosszú távon ezt a fajta színházat szerette volna megvalósitani. Az, hogy a népnek adják a színházat, az ő számukra azt jelentette, hogy újra megteremtik azt a tömeget, amely a maga jelenlétével mintegy létrehozaa a színházat. A Tanácsköztársaság színházi életének egyik vezetője, Balázs Béla ezt igy fogalmazza meg: "nyilvánvaló, hogy a kommunista kultúra színháza újra a nép színháza kell hogy legyen. Nemcsak abban az értelemben, hogy olcsó jegyeket juttat a munkásoknak, hanem hogy újra az egy lélekké olvadt nép17 lélek ünnepévé avatja a színjátékot." Ezt az egy lélekké olvadást, vagy ahogy máshol megfogalmazz "egymásbaszünést" Balázs az aréna-szinházban látta megvalósíthatónak, ahol a közönség nem a sötétben egymástól elszigetelt egyénekből áll, hanem látja egymást, hat egymásra, és igy maga is alkotójává válik a színjátéknak. Reinhardt cirkuszi előadásairól irva felteszi a kérdést: mi volt a fantasztikus hatás titka? "Nem a színészek, hanem a közönség: azzal, hogy látható volt. Azzal, hogy szemben is ült, világosságban, egymásról tudva, egymást percre sem felejthetően, egymást ugyanazon hatás alatt érezve, egymás arcán ugyanazt az érzést látva, egyszerre és közösen! És Íme, az egy^közös megrendülésben felsaj-