Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - II. Adalékok a klasszicizmus angliai változatához. John Dryden Troilus és Cressida feldolgozása

mes kapcsolata ugyanis éppolyan tartalmatlan, mint Shakespeare verziójában, csupán a kozmetika révén tűnik olyan mélynek és igaznak, mint Rómeó és Julia szerelme. Ez utóbbi darabbal öszszevetve kiderül, hogy Troilusék szerelmének a lényege a nemiségen éppen, hogy csak túllépő kölcsönös testi birtoklás, és Troilus és Cressida szerelme Drydennél képtelen megvalósulni. Természetesen Rómeóék szerelme sem valósult meg a szó köznapi értelmében /hiszen ezért haltak meg/, de a küzdelem, és a világ egészével folytatott harc azt bizonyitja, hogy ez a szerelem volt olyan mély ós tartalmas, hogy külsővé is válhatott, azaz egy létező, megvalósult erővé és lehetőséggé

, amellyel a világnak is mindenképpen számolnia kell. Troilus és Cressida szerelme továbbra is ugyanolyan sekélyes gügyögés marad, mint Shakespeare feldolgozásában, azonban Shakespeare cinikus álláspontja itt morálissá változott. Cressida szűziesebb és tartózkodóbb, Pandárusnak nagyobb ellenállást kell legyőznie, és a lány és a nagybácsi beszélgetésében semmilyen kétértelműség sem fordul elő. Hasonlóképpen Troilus is vitázik a trójaiakkal Cressida visszatartása érdekében, sőt még Hectorral is hajlandó Összeveszni. Pandarus kedélyes, jópofa nagybácsi lesz, akiből hiányzik minden olyan mocskolodó, cinikus és sötét vonás, amivel Shakespe

are-né1 rendelkezik. Amikor a IV. felv. 1. jelenetében a zokogó /!/ fiatalokat látván felkiált, hogy "Micsoda szinjáték ez a két ember! Hadd öleljelek meg én is benneteket!" - akkor a szóbeli azonosság ellenére is egy világ választja el Shakespeare és Dryden jelenetét. Shakespeare esetében a cinikus Pandarus ironikus gesztusáról van szó, amely egyszersmind a szerelem lényegére is rávilágít /Róraeóékat cinikusan senki sem ölelhette volna át!/, Drydennél viszont Pandarus Lőrinc barát módjára maga is sirva csatlakozik a szenvedőkhöz. A halál-motivum alkalmazása igy korántsem véletlen: a dolgokat hősi szinben látó szemlélet számára konvenció

, ami a moralizálás révén a szükségszerűség álarcával van ellátva. A halál egyfajta feloldás; gesztus és póz, amivel az alapvető konfliktusok nélküli világban a morális ellentétek és viszá-