Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

valóban alakitója-e a történelemnek, és fokozatosan előtérbe nyomult az az életérzés, ami a Troilus és Cressidát is meghatározza: az egyéni lét esetlegessége, egyén és történelem szétválása, az alapvető konfliktusok triviálissá és nevetségessé válása. Ennek a megváltozott állapotnak a dramaturgiai következményeit Almási Miklós a következőképpen vázolta fel: w

Ha az élet szerkezete kizárja az embereket az aktiv, valóságot teremtő szerepkörből, ha kívülállóvá, szemlélővé változtatja őket, akkor a drámai forma is eltorzul; ha a valóságban nem lehet beleavatkozni a társadalmi folyamatokba, ha az élet elidegenedik az emberektől - akkor a dráma sem tudja megvalósítani feladatát, a •belenyúlást', a társadalom formálását, az itél12 kezest, a tulemelkedésre való felhívást." Az ujabb kori európai drámafejlődés szempontjából ez alapvető következményekkel járt: a drámaiság megváltozásával, a drámai tartalomnak és ezzel együtt a dramaturgiának, valamint a drámai, szinházi technikának az átalakulásával. A valóságban ugyanis egyfelől kialakult a polgári élet végtelen dinaraizmusa, másfelől pedig az atomizálódott egyéni lét, s ez azt eredményezte, hogy az egyén a legszűkebb cselekvési körén tul képtelen átlátni az összefüggéseket. Ennek eredményeként viszont a müvészi-drámai megformálás fokozatosan formálissá vált, illetve a látszatkonfliktusok középpontba helyezése révén a látványosság felé tartott. Gondoljunk a Jakab-kori bosszudrámákra, a francia drámatechnika kialakulására stb./ A Troilus és Cressida sajátos helyzetének a megértéséhez ezáltal talán közelebb jutottunk. A darab alapvető sajátosságát ugyanis véleményünk szerint egy, a drámatörténetben párját ritkító kettősség eredményezi: a drámai tartalomnak és az ezt formába öntő dramaturgiának az ambivalenciája. A tartalom ugyanis - mint kimutattuk - alapvetően polgári jellegű, s a felvetett problémák összességükben tul vannak a reneszánszon. Ez a tartalom azonban nem alakította ki magának az öntörvényű formáját, hanem a dramaturgia egyértelműen Erzsébet-kori, reneszánsz. Ez a kettősség hozza létre a dráma furcsa és telje-