Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

személyes bukásukat eredményezi. Troilus semmilyen pozitiv elvvel sem rendelkezett; sorsa semmivel sem fonódott össze, és helyzete forditott: fokozatosan jött rá a létezés értelmetlenségére, azaz a négativités, a hiány tudatosodott benne. Tragédiája Berenice vagy Kleist Amphytrionjában Alkméne tragédiájával rokon. Minden fogódzót elveszítettek, és a világban egyedül a hiány válik számukra kézzelfoghatóvá, hiszen - a többi Shakespe

are-darabbal szemben - semmilyen viszonyítási alappal sem rendelkeznek a világon belül

. Mindegy, hogy élve maradnak vagy meghalnak - a világhoz többé semmi közük. Shakespeare nagyon finoman oldja meg ezt a dilemmát: Troilust nem Ölik meg, hanem szép lassan, jelenetről jelenetre fokozatosan tűnik el, csúszik ki a színpadról. Mindegy, hogy mi történt vele. Troilus sorsa természetesen nem változtat a dráma egészén, és Shakespeare egy pillanatig sem titkolja, hogy története egy epizód, mellékszál, ami a világ egészébe gondosan bele van szőve, de amitől, ha lefut, a világ nem esik szét. A drámát, a bemutatott helyzetet ugyanis alapvetően az állapotszerüség, a sta tikus nyugalom határozza meg, amelynek azonban, mint láttuk, fontos következményei vannak mind ennek a világnak a minőségére mindpedig az ezt megformáló dramaturgiára nézve. Az évek óta duló háború megszokottá tette az értelmetlenséget, normálissá a káoszt. Az egyének számára szétesett a világ, értelmezhetetlenné vált minden, s a valóság kettészakadt: részben az egyes emberek céltalan sürgés-forgására, mindennapi tevékenységére, részben pedig a tőlük különálló, fejük felett lebegő történelemre. Igy a III. felvonásban Achillesnek a Boethiusra emlékeztető siránkozása a szerencse múlékonyságáról, valamint arról, hogy a sors elejtette, illuzórikus: nincs honnan lezuhanni, hiszen nincsen mérce, amihez képest valamilyen állapot a partikuláris szférán tul jó vagy rossz lenne. Achilles zuhanása paradox megfogalmazással élve nem mozgás, hanem mozdulatlan állapot. Hasonlóképpen a drámában lépten-nyomon fellépő paradoxonok /pl. Pandarus és Cressida beszélgetésében az I. felv. 2. jele-