Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

Ijedezőbb, mint éjszaka a szűz, És ügyetlen, mint egy balog gyerek, /i/l/ Troilus tehát nyiltan vállalja a partikularitás célját, a szerelmet, és számos esetben megnyilvánuló naivitása arra enged következtetni, hogy komolyan hiszi, hogy a szerelem által megtisztulhat, emberibbé és mélyebbé válhat, ő a darab egyetlen szereplője, aki nem vetett számot azzal, hogy a látszatnak már nincsen valósága az emberek száraára, hogy a lényeg megfoghatatlan lett. Hősi pózai és kifakadásai ennyiben őszintéknek tekinthetők, és erre annál is inkább megvan a lehetőség, mivel egyedül az ő személyében megy végbe változás, azaz a homogén és statikus világon belül csak ő fejlődik, neki van története. Folyamatosan világosodik meg előtte az, ami mások számára evidencia. S amig csak arra jön rá, hogy Cressida hűtlen lett, ő pedig a női hűtlenség áldozata, addig csupán szánalomra méltó figura. Minőségi változás és törés akkor következik be, amikor belátja, hogy nem a hűtlenség a baj, hanem az, hogy ebben a világban a szerelemnek, emberi kapcsolatnak a lehetősége sincs meg. Ez taszitja a feneketlen szakadék felé: Ó, őrült okoskodás, mely Bizony

it ja és cáfolja magát! Kettős törvény! hol lázadhat az ész, Veszte nélkül, s észt mutathat a veszte, Lázadás nélkül: ő az, s mégsem ő! Lelkemben most oly idegen csata Folyik, mely égné l-f Öld né 1 távolabbra Oszt szét valami kettéoszthatatlant ; De e hasadék tág Urén sehol sincs Egy tüfok, oly pici, hogy beleférjen Akár Arachné szakadt fonala. /V/2/ Itt csúszott ki a talaj a lába alól, és a gondolati következtetés teszi őt az egyediili tragikus figurává a darabban. Tragédiája azonban messzemenően más, mint Hamlet, Rómeó és Julia vagy III. Richárd tragédiája: ezeknek sorsa egybefonódott azzal az elvvel, aminek érdekében léteztek, s az elv bukása