Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

A nő, mig kérik, angyal: Kincs, ami nincs; a kéj, élvezve, meghal; Semmit se tud a lány, raig meg nem érti, Hogy a reményt túlbecsüli a férfi, S hogy az elnyert sziv üdve sose oly Édes, mint mikor a vágy ostromol. Követem hát az ős szerelmi elvet: Ur a győztes vágy, bár hódolt a kezdet;Igy ha ég is bennem a szerelem, Szikráját se mutatja a szemem. Azonban az sem véletlen, hogy a két szerelmes találkozásakor sem szűnik meg a taktikázgatás. Cressida fél, hogy kiszolgáltatja magát, s a feloldódásra való képtelenség jogos; az adott világ semmiképpen sem szavatolja egy kapcsolat tisztaságát. Troilus: Mért bújtál hát ugy tőlem, Cressidám? Cressida: Csak látszatra! De vágytam rád, uram, Első tekintetedtől...-De bocsáss meg, Ha sokat vallok, zsarnokom leszel. Most szeretlek; de még nem annyira, Hogy ura ne lenetnék.-Hazudok: Gondolataim, bitang gyerekek, Anyjuk nyakára nőttek. - Mi bolond nők! Mért fecsegtem? Ha ily nyiltak vagyunk, Ki marad hü hozzánk? - De noha már Nagyon szerettelek, kerültelek: S mégis, hogy vágytam: bárcsak férfi lennék, S bárcsak miénk, nőké a férfi-jog: Elsőnek szólni! Némits el, szivem, Mert e rajongás bizonyára csak Bánnivalót mond. Lám, lám hallgatásod E ravasz csönd, kicsalja gyöngeségem Legmélyebb titkát. Ó zárd le a szám! /III/2/ Ez a fajta óvatosság azonban alapvetően különbözik attól a megfontoltságtól és óvatosságtól, amivel Hamlet viszonyul Opheliához vagy Julia a külvilághoz. Cressida az átlag nő tak-