Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

éa Troilusék kapcsolata ebből a szempontból mennyire alapvetően különbözik, kiválóan világit ja meg a IV. felvonás 2. jelenetének kezdete, amit érdemes egészében idézni: Troilus: Ne fáradj, drágára: a reggel hideg. Cressida: Akkor, édes, a bácsikám hivom le, Nyisson ő kaput. Troilus: Ne zavarjuk. Ágyba, Ágyba: lankassza álom szép szemed S fogja le oly lágyan érzékeid, Mint a gondolattalan csecsemőkét! Cressida: Jó reggelt hát. Troilus: Ágyba! Cressida: Terhedre volnék? Troilus: Cressidám! ha a serény nap, melyet Pacsirta kelt, nem hivná varjait, S födné gyönyörünket az álmodó éj Maradnék még. Cressida: Tul rövid volt az éj! Troilus: Rut boszorkány! Pokolsoká van a Mérges bitanggal, s a vágy karjait Gondolatvillám-szárnyon hagyja el. Meghűlsz; s haragszol majd! A két dráma kétféle ébredési jelenete a kétféle szerelem különbségét is megmutatja. Juliáéknak az ébredés során egyszersmind számot kell vetniük önnön szerelmükkel és ezáltal azzal a világgal is, amely ezt a szerelmet megakadályozza. Troiluséknak semmivel sem kell szembenézniük, hiszen a valóság /egyelőre/ semmilyen gátat vagy korlátot sem jelent, a szexuális együttlét már az éjszakáé, a múlté, tehát az ébredés a közmondásos kiábrándulástól legfeljebb csak annyiban különbözik, hogy a meghűléstől féltik egymást. /Hasonló, az Othellóval való párhuzamra nyújt lehetőséget az V. felvonás 2. jelenetének kendőjelenete is Cressida és Diomedés között./ A szerelemnek a puszta privátszférán belül való megrekedése óhatatlanul azt az érzést kelti, hogy a két fiatal szerelme