Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

A szerelmi szálnak ilyen jellegű dramaturgiai kezelését magának a szerelemnek a minősége is bizonyítja. Troilus és Cressida szerelme ugyanis mindvégig az adott világon belül helyezkedik el, de ugy, hogy ennek a világnak az érvényességét nem kérdőjelezi meg. Mindketten alkalmazkodnak a világhoz /ne felejtsük el, hogy Cressida pl. csak 7-9 éves lehetett, amikor a harc megkezdődött, tehát számára az életet az értelmetlenség megléte és folytonossága jelenti/, s az elemzett okok következtében kapcsolatuk elsősorban külsődleges, azaz a szexualitásra és egymás kölcsönös birtoklására épül. Szerelmüknek igy nincsen tartalma, hiszen lényege a kapcsolat kezdetén az elvont vágyódás, később pedig a kielégülés, tehát nem a tevékenység. Rómeó és Julia esetében is alapvető szerepe volt a szexualitásnak, a vágynak, de ez - elsősorban Julia határozott fellépése következtében - hamarosan csak kísérőjelensége lett annak a teljes emberi létüket igénybevevő kapcsolatnak, amelyre József Attila szavai illenek: "Szövetség ez már, nem is szerelem," Rómeóék kapcsolata mindvégig megőrizte a szerelmet, de ez megszűntetve-megőrizve épült be egy olyan tevékenységbe, amely e szerelem emberi, evilági jellegét legálissá szeretné tenni a világban. Szándékosan sarkitva fogalmazva: Rómeóék a szerelem számára meg akarják hódítani a világot, hogy ezáltal ezt emberivé tegyék, Troilusék viszont kritikátlanul és vakon fogadják el a világ fölényét, és engedik, hogy az diktáljon nekik. A szerelmük kezdeti emberi jellegét /hiszen minden szerelem az/ a világ fokozatosan embertelenné tette, s ez éppen azért mehet végbe, mert képtelenek kapcsolatuk emberi jellegét kiszélesíteni, "szövetséggé" változtatni. Nem véletlen, hogy a drámában szinte alig látjuk együtt a szerelmeseket: együttlétüket drámailag nem lehet megoldani. A tartalmatlanságot egy-két jeleneten tul már csak tartalmatlanul, unalmasan lehetne bemutatni, hiszen ha a szerelem nem válik nembelivé, azaz az egész embert magával ragadóvá, a valóságot megkérdő je lezővé vagy azt más színben megvilágítóvá, akkor a külső szemlélő számára csak a kölcsönös gügyögés, nyalás-falás marad meg* Azt, hogy Rómeóék